Hirdetés

2017. augusztus 16., szerda

Gyorskeresés

Útvonal

Hírek » Tech rovat

Tim Cook végre beszélt az Apple autófejlesztési terveiről

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: Bloomberg

Egyelőre annyi biztos, hogy a közeljövőben inkább a Google modelljét követik, nem a Tesláét.

Habár azt már évek óta lehet tudni, hogy az Apple-nek vannak autófejlesztési projektjei, és kiemelten érdeklődnek az autonóm járművek kialakítása iránt, de a vállalat nagyon kevés részletet osztott meg a nyilvánossággal. Mint nemrég az IT café is beszámolt róla, egy komoly válság után újragondolták a korábbi nagy ívű koncepciójukat, hogy a Tesla mintájára saját autót építsenek (Project Titan), és az új menedzsment a friss engedély birtokában már meg is indította a teszteket.

Hirdetés

De hivatalos nyilatkozatok alig láttak napvilágot, épp ezért fontos, hogy Tim Cook, a vállalat vezetője nemrég a Bloomberg hírügynökség munkatársainak nyilatkozva nem zárkózott el, hanem beszélt részletekről is.

Cook hangsúlyozta, hogy az autonóm rendszerek kifejlesztése áll munkájuk középpontjában, ezt a technológiát tartják a jövő autóinál a legfontosabbnak, a mesterségesintelligencia-kutatásoknak is ez az egyik fókuszpontja. A vállalatvezető kitért arra, hogy az ígéretes autóipari fejlesztéseknél jelenleg még elég zavaros és bizonytalan a helyzet, mivel nem világos a három fő tendencia – az önvezető járművek, az elektromos autók, illetve megosztáson alapuló fejlesztések – hogyan viszonyulnak egymáshoz, milyen lesz a közös jövőjük. Annyit mindenesetre elmondott, hogy örömmel figyeli és nagyra becsüli a Tesla eredményeit az elektromos autók terén.

Direkt kérdésre – mely szerint végleg feladták-e a saját autó tervét – Tim Cook kitérően válaszolt: majd meglátjuk, mit hoz a jövő – mondta.

Hirdetés

Gyártók, szolgáltatók

Copyright © 2000-2017 PROHARDVER Informatikai Kft.