Már több mint egymilliárdnyian internetezünk

A comScore elemzőcég legfrissebb statisztikája szerint az internethasználat csúcsot döntött decemberben: az internetezők száma először lépte át az egymilliárdos határt – főképp az ázsiai–csendes-óceáni régió dinamikus növekedésének köszönhetően: a világ e részén található az internetezők több mint 41 százaléka, 416 millió felhasználó.

Hirdetés

A listán a második Európa 283 millió internethasználóval, a harmadik pedig Észak-Amerika 185 millió netezővel. Mögöttük messze lemaradva található Dél-Amerika 75 millió, illetve a Közel-Kelet és Afrika 49 millió felhasználóval. Az Egyesült Államok fokozatos leszakadása az ottani piac telítődése mellett többek között annak köszönhető, hogy komolyan lemaradtak a széles sávú kapcsolatok fejlesztésében (egy 2007-es jelentés szerint e területen 2001-es negyedik helyükről lecsúsztak a 15.-re) – az új elnök, Barack Obama technológiai programjában e lemaradás sürgős ledolgozása központi helyen szerepel.

comScore
Forrás: comscore.com

A legtöbben Kínában interneteznek (180 millióan), a második helyen az Egyesült Államok áll (163 millió), a harmadik pedig Japán (60 millió).

A leglátogatottabb oldal a Google-é (778 millió látogató), a második pozíciót a Microsoft honlaphálózata szerezte meg (647 millió), a harmadik mély válsága ellenére még mindig a Yahoo! (562 millió). A negyedik a Time Warner tulajdonában lévő amerikai AOL (273 millió), szorosan mögötte, alig 22 ezerrel kevesebb látogatóval a Wikipedia található.

A nagy lapok közül a legdinamikusabb növekedést a Facebook produkálta, akik tavaly 127 százalékkal növelték látogatóik számát, mely decemberben 222 millió volt.

Azóta történt

Előzmények