Az elégett űrrepülőgép merevlemeze a ketchup titkairól mesél

A 2003-as katasztrófa óta dolgoznak a NASA szakemberei a szerencsétlenül járt űrrepülőgép, a Columbia Space Shuttle roncsainak elemzésén, s tudományos szempontból ezek közül az egyik legfontosabb a CXV-2 nevű kísérlet adatait tartalmazó merevlemez. A kutatóknak sikerült a súlyosan megrongálódott 400 megabájtos Seagate merevlemezen tárolt adatok több mint 90 százalékát helyreállítani, így hozzájuthattak a kísérlet adataihoz, melyek elemzése nemrég ért véget.

A kísérlet (CXV-2: Critical Viscosity of Xenon) a folyadékok viszkozitását vizsgálta, arra kerestek válaszokat, hogy miért és hogyan zajlik le az a változás, amely például a ketchup esetében is bekövetkezik, amikor a sűrű, félig szilárd anyag rázás hatására folyadékká alakul. Az állapotváltozás fázisainak feltárása, a feltételek és az ebből következő eredmények megismerése igen fontos lehet például a motorolajok vagy a festékek gyártásánál, felhasználásánál. Az űrben végrehajtott kísérlet során egy speciális esetet vizsgáltak, a nyomás alá helyezett xenon gáz viselkedését tanulmányozták igen alacsony gravitációs körülmények között. Az űrhajósok eredményeik egy részét továbbították az űrközpontba, ám jelentős anyag marad az említett merevlemezen.

A 2003. február 1-jén elégett űrrepülőgép roncsai Texas és Louisiana állam területén, több száz négyzetkilométeren szóródtak szét, s ezek összegyűjtésével a Johnson Űrközpont foglalkozott. Amikor megtalálták az összeégett tárolót (az említett mellett találtak még kettőt, ám ezek végzetesen megsérültek, míg a 2003-ban már nyolcéves modell kibírta a szörnyű körülményeket), továbbították azt a minneapolisi Kroll Ontrack nevű cégnek, akik eredményesen állították vissza az adatokat nagy részét. Ennek köszönhetően a CXV-2 csapatának vezetője, Robert Berg áprilisban tette közzé az elemzés eredményét a Physical Review tudományos folyóiratban.

Azóta történt

Előzmények