Chipipar: jön a növekedés

2009-ben 226,3 milliárd dollár (kurrens árfolyamon 43 700 milliárd forint) árbevételt produkált a globális chipipar – derül ki az amerikai félvezetőgyártókat tömörítő Semiconductor Industry Association (SIA) tegnap publikált statisztikájából. A mutató ugyan 9 százalékkal alacsonyabb, mint 2008-ban (248,6 milliárd dollár), de a visszaesés még így is jóval szerényebb annál, amit a szervezet akár csak fél évvel ezelőtt várt (tavaly júniusban még 21,3 százalékos mínuszt jósoltak). Decemberben az iparágban működő gyártók árbevétele 22,4 milliárd dollár volt, 29 százalékkal több, mint egy évvel korábban, és 1,2 százalékkal kevesebb, mint novemberben.

„2009 végül kellemesebb év lett a globális félvezetőipar számára, mint vártuk. Az esztendő záró negyedévében az eladásokat erősítette a PC-k, mobiltelefonok és szórakoztatóelektronikai eszközök iránti erős végfelhasználói kereslet” – kommentálta az adatokat George Scalise, a SIA elnöke. Aki szerint az idén a PC-k és a mobilok darabszám szerinti forgalma 10-15 százalék körül bővül majd, ami biztos alapot nyújt a félvezetőeladások növekedéséhez. Az e termékekben felhasznált lapkák adják az iparág forgalmának körülbelül 60 százalékát.

Scalise elmondta még, hogy Kína és India is motorja lesz az idei évre várható növekedésnek: e fejlődő piacokon nem csupán a felhasználói kereslet nő a chipekre épülő elektronikai eszközök iránt, de jelentős vezetékes és vezeték nélküli hálózati beruházások is folyamatban vannak. Szintén növeli az integrált áramkörök iránti igényt az olyan új termékkategóriák népszerűsége, mint amilyen a netbookoké. „A vásárlói bizalom erősödését és a gazdasági fellendülés jeleit látva elmondhatjuk, hogy a félvezetőipar előtt az idén adott a növekedés lehetősége” – mondta a SIA-elnök.

Azóta történt

  • Fejünkre nő az e-szemét

    2020-ra 500 százalékkal is növekedhet az elektronikai hulladék mennyisége egyes országokban, figyelmeztet az ENSZ.

  • Magához tért a félvezetőipar

    Bár látványos javulás várható 2010-ben, az iparág csak most kapaszkodik vissza a válság előtti szintre.

  • Dübörög a chipbiznisz

    Az idén rekordot dönt majd a félvezetőgyártók globális forgalma, jósolják a piackutatók.

Előzmények