Hirdetés

Programozóverseny: még van lehetőség beszállni!

A leglelkesebbek már most elkezdhettek hangolódni a 2016-os Challenge24-re való felkészülésre, ugyanis most szombaton (április 23.) rendezték meg a 16. Nemzetközi 24 órás Programozóverseny elektronikus elődöntőjének (április 30.) próbafordulóját, ahol a már regisztrált csapatok a későbbi elődöntő problémakörével hasonlatos feladatokat oldhattak meg. Az újonnan alakult formációk belekóstolhattak abba, hogyan tudnak együttműködni csapatként, valamint egyúttal lezajlott a beadófelület próbája is. A próbaforduló feladatában egy képet vonalakkal kellett megrajzolni, és az új csapatok megismerhették a verseny menetét és a verseny beadófelületét. A csapatok jelentkezését péntekig várják a szervezők.

Kihívás

A megmérettetés résztvevőinek komplex, sokféle ismeretet igénylő feladatsort kell megoldaniuk, melyek matematikai, algoritmuselméleti, grafikai, hálózati és mesterséges intelligenciával kapcsolatos problémák köré épülnek. A feladványokat a való életből vett problémák ihletik, melyeknek megoldása algoritmikus úton lehetséges. Sem az elektronikus előválogató, sem a helyszíni döntő során nincs megkötés a résztvevők által használt fejlesztőeszközökre, könyvekre, operációs rendszerre, programozási nyelvre vonatkozóan. A résztvevők, akárcsak a selejtező fordulóban, a helyszíni döntő során is saját számítógépeiket használják. A weboldalon megtalálhatók az elmúlt 15 év feladatai, megoldásokkal együtt, hogy ezzel is segítsük a felkészülést.

A Challange24 így lehetőséget nyújt a magyar egyetemista hallgatók és a már dolgozók számára is, hogy hazai környezetben közvetlenül összemérhessék tudásukat a bel- és külföldi programozókkal egyaránt, akik matek, algoritmuselméleti, vagy akár mérnöki területeken is egyaránt jártasak.

Lehetőség

A több mint egymillió forint összdíjazású Challenge24 igazi problémamegoldó verseny, melyen a programozás mint a legfontosabb mérnöki/matematikai eszköz jelenik meg. Tavaly a feladatok között kottafelismerés, pingponglabda-navigálás, vagy éppen mesterséges intelligenciához köthető, 30 csapatos amőbajáték egyaránt helyet kapott. A feladatok mindegyike a való élet problémáiból és mérnöki kihívásaiból merít.

A csapatok regisztrációja a Challenge24 hivatalos honlapján zajlik és április 29-ig tart. A háromfős csapatok a budapesti döntőbe a verseny internetes oldalán zajló április 30-i előválogatóból kerülhetnek, melyet a szervezők 2016. június 23-26. között tartanak. Emellett a MAVE (Magyar Villamosmérnök- és Informatikus-hallgatók Egyesülete) idén már második alkalommal rendezi meg a Magyar Kupát, melynek keretében 10 hazai csapatnak nyílik lehetősége összemérni legjobb tudását és átélni a nemzetközi döntő hangulatát.

Az idei küzdelem is számos hazai és nemzetközi cég támogatása mellett zajlik.

2016-ban a verseny mellett újra helyet kap a Challenge24 Piknik nevű rendezvény is, mely a MAVE - EESTEC LC Budapest és a Budapest Startup Safary rendezője, az X-labs együttes szervezése lesz idén. Az esemény teljesen új módon és keretek között ad lehetőséget a magyar informatikai élet meghatározó cégeinek a bemutatkozásra. A IT-s piknik keretében a cégekkel való beszélgetés fókuszában a munkahelyeken felmerülő kihívások, az ezek megoldásához szükséges szakmai és szakmán túli tudás, illetve a hazai IT-piac cégei által képviselt értékek állnak. A résztvevők kötetlen formában ismerkedhetnek meg a legkülönbözőbb feladatokkal és a legmeghatározóbb vállalkozásokkal, babzsákokon, pokrócon beszélgetve, feladatokon együtt gondolkozva.

A rendezvény látogatása ingyenes, előzetes regisztrációhoz kötött, ami május közepén fog megkezdődni a http://itpiknik.hu weboldalon keresztül.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények