A Microsoft ízelítőt adott a Windows 8-ból

Megalapozottak voltak a pletykák: a Microsoft a világ legnagyobb szórakoztatóipari kiállításán, a Las Vegas-i Consumer Electronics Show-n (CES) bejelentette, hogy a Windows következő kiadása ARM-platformra is elérhető lesz, és ezt a még a javában készülő operációs rendszer egy korai előzetesével demonstrálta is. A vállalat ugyanakkor hangsúlyozta, továbbra is elkötelezett a PC-k hagyományos architektúrájának számító Intel x86 mellett.

Hirdetés

A szoftvercég hivatalos közleménye szerint a Windows következő kiadása támogatni fogja a rendszerchipeket (az ún. SoC-kat – azaz minden fontos vezérlőchipet integráló áramköröket), az ARM- és x86-os architektúrára épülőket egyaránt. A fejlemény azért nagy jelentőségű, mert mindeddig a szoftvercég a „nagy”, teljes Windowst kizárólag Intel-architektúrákra adta ki, csak mobiltelefonos és beágyazott rendszereiben támogatta a rivális platformot.

A Windows-üzletág vezetője, Steven Sinofsky kiemelte, hogy a lépés jelentősen kibővíti az operációs rendszer „ökoszisztémáját”, és azoknak az eszközöknek a körét, amelyen jelen lesz a Windows. A cégvezető azt is elmondta: a következő verzió fejlesztése olyan stádiumba jutott, hogy – most először – nyilvánosság előtt is bemutatható.

Az operációsrendszer-bemutató maga nem a „Windows következő kiadásának” képességeiről szólt – ezt többször hangsúlyozták is –, csupán azt demonstrálta, hogy a korai előzetes már most natívan működik több ARM-alapú készüléken. Többek között egy Texas Instruments OMAP processzoros notebookon a Word szövegszerkesztővel nyomtatott az előadó, illetve egy Qualcomm Snapdragon chipes és egy NVIDIA Tegra-alapú tesztrendszeren futtatott Office-alkalmazásokat, az új Internet Explorert és játszott le HD-videót. (A Steve Ballmer nyitóelőadását bemutató videón a demó az 51. perctől látható.)

A bejelentést többen a domináns Windows és az Intel-architektúra párosáról elnevezett „Wintel-világ” végének előszeleként értelmezik. Többek között ezt vizionálja az ARM-tábor egyik harcos szereplője, a grafikus gyorsítókat tervező NVIDIA is, mely bejelentette, hogy – Project Denver munkanéven – egy olyan nagy teljesítményű processzorcsaládot fejleszt, amely egy lapkán integrálja a központi CPU-t és a GPU-t. A cég szerint a Microsoft támogatásának köszönhetően „végül eljön az ARM-architektúra uralmának” kora. A redmondi szoftvercég ugyanakkor határozottan hangsúlyozta az x86-os platform iránti elkötelezettségét.

A következő, egyelőre Windows 8 néven hivatkozott Windows várhatóan csak 2012-ben jelenik meg, így a rivális operációs rendszereknek, az iOS-nak, az Androidnak és a Linuxnak jelentős a helyzeti előnye az ARM-platformon. Sinofsky az új Windowsról most sem beszélt, csupán annyit mondott: „keményen dolgozunk, és amikor eljön az ideje, további részletekkel szolgálunk.” Az üzletágvezető közlése szerint a közönség számos előzetesre számíthat majd, mert „a legnagyobb szabású tesztelési programmal” készülnek.

Azóta történt

  • Megint rekordot döntött az Intel

    Bár a fogyasztói szegmens nem pörög, a vállalat árbevétele és nyeresége is felülmúlta a várakozásokat. És a cég szerint az idei év még fényesebb lesz.

  • Ingyenes honlapépítő szoftvert adott ki a Microsoft

    A WebMatrixot nem szakembereknek szánják, a programcsomag a kevésbé képzettekenek ad lehetőséget minőségi weboldalak létrehozására.

Előzmények