Hirdetés

Budapesti központot avatott a Getronics

Hirdetés

A hollandiai központú Getronics, a világ egyik vezető informatikai cége kedden bejelentette, hogy Budapesten hozta létre európai szolgáltató központját (Global Service Center – GSC). Az úgynevezett near-shore beruházás (vagyis a felhasználókhoz közeli központ kialakítása) három hónap alatt valósult meg. A GSC a Getronics európai ügyfelei számára nyújt támogatási, rendszerfelügyeleti, valamint outsource- (erőforrás-kihelyezési) szolgáltatást. A centrumban kezdetben 60 magasan képzett informatikai szakember, mérnök dolgozik majd, de jövőre akár 200-ra is emelkedhet az itt foglalkoztatott munkatársak száma. Korábban a beruházásért Madrid és Pozsony is versenyben volt, ám a holland érdekeltségű cég végül Budapest mellett döntött. Klaas Wagenaar, a Getronics elnök-vezérigazgatója keddi sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy cége világszerte 22 ezer alkalmazottat foglalkoztat és 2003-ban 2,6 milliárd eurónyi bevételre tett szert. Kóka János gazdasági miniszter üdvözölte a Getronics döntését és hangsúlyozta, hogy a következő nyolc évben 10 ezer milliárd forint értékű beruházás várható Magyarországon, ami soha nem látott lökést adhat a hazai gazdaságnak.

Rátkai Péter, a Getronics (Magyarország) Kft. ügyvezető igazgatója a cég történetéről elmondta, hogy az előd vállalkozás egy olasz cég hazai képviseleteként 1990-ben alakult, akkor még Olivetti Hungary Kft. néven. Később Wang Global Hungary Kft., majd 1999-től Getronics néven folytatta tevékenységét a cég, amelynek ügyfelei között van a Magyar Államkincstár, a Belügyminisztérium, illetve a BM Központi Hivatal, az Állami Autópálya Kezelő Rt., továbbá a Shell Magyarország és a Magyar Posta. A Getronics Magyarország már eddig is évi 8 milliárd forintos árbevételre tett szert, ám Rátkai szerint cégük a közeljövőben dinamikusan bővülhet tovább, s forgalma alapján a legnagyobb magyarországi számítástechnikai cégek közé kerülhet. Az ügyvezető igazgató az IDC legfrissebb statisztikájára támaszkodva közölte várakozásait, amely szerint a legnagyobb magyarországi informatikai cég a HP, a második az IBM, a harmadik pedig a Microsoft.

Azóta történt

Előzmények