Hirdetés

BSA: nagy fogás Németországban

Júliusban egy nagyobb észak-rajna-vesztfáliai vállalatot kapott illegális szoftverhasználaton a Business Software Alliance (BSA). Amint az egyes szoftvergyártók üzleti érdekeit képviselő szervezet ennek kapcsán kiadott közleményéből kiderül: a cégnél 1000 számítógépen futott licenc nélküli szoftver, melyek utólagos kifehérítése a kártérítés összegével együtt 1,1 millió euróra (körülbelül 300 millió forint) rúgott. Ez a BSA EMEA-régióbeli irodájának történetében a második legnagyobb szabású fogás.

Hirdetés

A vizsgálat – amint az szokásos – úgy indult, hogy a szervezet névtelen bejelentést kapott, majd ez alapján feljelentést tett a rendőrségnél. A nyomozásért felelős körzeti ügyész ezután házkutatást rendelt el a vállalat IT-központjában, aztán a cég 30 telephelyén kiterjedt illegálisszoftver-használatot tárt fel.

„Ez nem egy véletlen alullicencelési ügy. Az 1000 főt meghaladó létszámú cég alig néhány és már régen lejárt mennyiségi licencszerződéssel rendelkezett. Ennek megfelelően a fizetendő összeg is meglehetősen magas: mintegy 1,1 millió euróra becsüljük a kártérítésként és a licencekért fizetendő díjat. Ezen felül a vállalat vezetői aláírtak egy nyilatkozatot, hogy a jövőben tartózkodni fognak az illegális szoftverek használatától” – mondta Dr. Christoph Süßenberger, a BSA németországi jogi tanácsadója.

Az Európát, a Közel-Keletet és Afrikát magába foglaló EMEA-régióban az idei év első hat hónapjában a rajtakapott cégek összesen 6,1 millió eurót fizettek ki kártérítésként és a hiányzó licencek megvásárlására. A három legnagyobb kaliberű esetben németországi cégek buktak le, mindannyiszor névtelen bejelentést követően. A német BSA június közepe óta tv-reklámban buzdítja a lakosságot az illegális szoftvereket használó vállalatok feljelentésére, láthatóan hatásosan: azóta a fülesek száma megnyolcszorozódott.

Azóta történt

Előzmények