Katonai robotok is biztosítják majd a brazil foci-vb-t

A nagy sportesemények mindig nagy technológiai újításokat is hoznak, és sajnos az elmúlt évtizedekben főképp a biztonság megteremtése miatt került sor ilyen beruházásokra. A londoni olimpián ilyen szempontból az volt nagy újdonság, hogy Nagy-Britannia a felkészülési években hatalmas összegeket áldozott arra, hogy pilóta nélküli, megfigyelést végző repülők hadát állítsa üzembe, melyeket természetesen a versenyek után is tovább használnak. A következő nagy esemény jövőre Brazíliában lesz, itt rendezik a futball-világbajnokságot, ahol szintén kiemelkedő fontosságú lesz a biztonság. A már bevált módszerek mellett a brazil hatóságok tovább bővítik az eszköztárat, ugyanis a sokféle intelligens gépet előállító iRobot tegnap bejelentette, hogy 7,2 millió dolláros szerződést kötöttek a kormányzattal katonai célra tervezett robotok szállításáról.

A vállalat sokfunkciós távirányítású robotja, a PackBot már rég nem ismeretlen eszköz, de eddig főként hadszíntereken vették igénybe a katonák, illetve meglehetős nagy reklámot csináltak a gépeknek, amikor a fukusimai katasztrófa után a japán kormányzat is felhasználta ezeket a gépeket azokon a veszélyes területeken, ahová nem akartak embereket küldeni megfigyelőként, kárfelmérőként, karbantartóként.

Ez a nagyjából másfél milliárd forintnyi összeg 30 PackBot 510-es beszerzésére elegendő, beleértve a támogatást, alkatrészeket és egyéb szolgáltatásokat is. Mivel összesen 12 brazil városban lesz olimpiai helyszín, így 3-4 darab juthat mindenhová, ha nem súlyozottan osztják el őket.

De mire használhatóak ezek a gépek? Legrosszabb esetben egy katasztrófa, egy súlyos baleset után küldhetnek adatokat a helyszínről. Ám valószínűleg nem ez lesz az első számú céljuk, hanem inkább az, hogy a kis szerkezetek kameráikkal jöjjenek-menjenek a tömegben, a helyszíneken, és rögzítsék és közvetítsék, amit látnak. A valós idejű megfigyelés, illetve a visszakereshető archívum felépítése mellett a legfontosabb munkájuk majd az lesz, hogy a brazil rendőrök által rájuk telepített arcfelismerő rendszert használják, amely másodpercenként 400 arcot tud elemezni és rögzíteni, és egy 13 millió felvételt tartalmazó adatbázist képes felépíteni.

A biztonsági intézkedésekre a szervezők egyébként közel egymilliárd dollárnyi összeget költenek, és természetesen többek közt drónokat, pilóta nélküli gépeket is telepítenek.

Azóta történt

Előzmények