Bono kirohant a fájlcsere ellen

Nem kis meglepetést (és felzúdulást) okozott, hogy Bono, a U2 frontembere a szombati The New York Times véleményrovatában határozottan felszólalt az internetes kalózkodás, a fájlcsere ellen.

Bono cikkében tíz pontba szedte, hogy mik a legfőbb kívánságai a következő évtizedben, miknek kellene megvalósulnia ahhoz, hogy jobb legyen a világ, s ezek között említi az internetes kalózkodás visszaszorítását is. Véleménye kísértetiesen hasonlít a U2 menedzserének, Paul McGuinnessnek épp egy éve kifejtett álláspontjához: leginkább a mind nagyobb sávszélességet kínáló szolgáltatókat vádolja, akik ahelyett, hogy kivennék a részüket a törvénytelen tartalommegosztás korlátozásából, haszonleső tevékenységükkel inkább segítik az illegális fájlcserét, s az a jövedelem, melyet a zeneipar elveszít, náluk landol.

S habár – ahogy a CNet újságírója, Greg Sandoval megjegyzi – mind McGuinness, mind Bono azt állítják, hogy a fiatal tehetségek nevében szólalnak fel, az elveszett profitról szóló nyilatkozataik mégis disszonánsak, mivel azt mindketten elismerik, hogy a U2 a világ egyik leggazdagabb zenekara, akik a koncertekből és a kapcsolódó termékekből hatalmas jövedelemhez jutnak.

Azóta történt

  • Nem bűnös a zenekalóz-weboldal üzemeltetője

    Az esküdtszék egyhangú döntéssel felmentette a legsúlyosabb vád alól az egykori OiNK torrentportál üzemeltetőjét. Az oldal fénykorában az egyik legnagyobb kalózközösségnek számított.

  • Mérsékelték a fájlmegosztó rekordbüntetését

    A csillagászati összegű bírságot a bíró túlzónak tartotta, de egyéb okok miatt mégsem a minimumot ítélte meg.

  • Torrenten a Mass Effect 2, nagy az érdeklődés

    Jóval a bemutató előtt kiszivárgott a Mass Effect 2 PC-s és xboxos kiadása, 300 ezer kalóz máris rávetette magát a videojátékra.

  • Fájlcserélő, fizess!

    Kalózkodásból profit: Több ezer címzett kapott levelet egy jogvédő szervezettől Angliában, mondván illegálisan töltöttek le tartalmakat a netről, és ezért utólagosan fizetniük kell.

Előzmények