Régi F-16-osokat alakít át a Boeing drónokká

A világ egyik legnagyobb hadiipari gyáraként is ismert Boeing nemrég bejelentette, hogy egy új projekt keretében használt, a hadrendből már kivont vadászrepülőket alakítanak át pilóta nélküli gépekké, drónokká - a távvezérelt repülők a légierő gyakorlatozását szolgálják, intelligens, repülő célpontként használják fel őket.

Hirdetés

Jelenleg az átalakítási technológia tesztje folyik, melynek egyik fontos állomásaként először próbáltak ki egy ilyen gépet, egy, a Lockheed Martin által gyártott F-16-os a múlt héten emelkedett levegőbe úgy, hogy nem ült senki a pilótafülkében. A távirányításra felkészített repülőt két vadászpilóta vezérelte a Mexikói-öböl mellett fekvő Tyndall floridai légi bázisról. A veterán gép több mint 12 kilométer magasra emelkedett, és másfélszeres hangsebességet (1800 km/h) sikerült vele elérni. A pilóták többféle, a vadászpilóták által harci helyzetben alkalmazott manővert is sikerrel próbáltak ki a tesztgéppel. Az első, sorsdöntő próba során a biztonságra is figyeltek, így két felügyelő gép követte az F-16-ost, illetve vészhelyzet esetére egy önmegsemmisítő berendezéssel is ellátták..

A pilóta nélküli gép egyik nagy előnye, hogy maximálisan ki tudják használni a hajtómű teljesítményét: a kísérletben hét g-s gyorsulást értek el, de a repülő képes a kilenc g-re is – ez utóbbi már akkora gyorsulás, hogy az a fülkében ülő pilótáknál már komoly fizikai gondokat okozhatna, esetlegesen sérüléssel járna, de legalábbis alkalmatlanná tenné őket a gép irányítására.

Palul Cejas, a projekt főmérnöke szerint a teszt minden elemében kiválóan sikerült, de hasonlóképpen vélekedett a szintén jelen lévő katonai szakértő is. A Boeing közölte, hogy már hat F-16-ost alakítottak át, és az új névvel is ellátott gépeket (QF-16-os) a légierő hamarosan lőgyakorlatra viszi, majd éles helyzetben is ki fogja próbálni.

Ugyanakkor természetesen kritika is érte a projektet, mégpedig egy olyan szervezet részéről, amelyik a távvezérelt, illetve automata hadi robotok felhasználása ellen küzd. A csoport szóvivője szerint a közvetlen emberi részvétel hiánya könnyen vezethet túlkapásokhoz, „automata gyilkoláshoz”.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:

Azóta történt

Előzmények