Bődületesen nagy pénzt emészt majd fel egy 3 nm-es lapka megtervezése

A gyártástechnológiák fejlesztése egyre drágább mulatság, nem véletlen, hogy a bérgyártók közül mára csak a TSMC és a Samsung maradt legény a gáton. A többiek persze még így is tudnak működni, de a szűk élmezőnyben már nem vesznek részt.

Hirdetés

Ezt persze maguk a megrendelők is érzik, hiszen a gyártási eljárások kifejlesztésének dráguló költsége a waferárat is növeli, arról nem is beszélve, hogy egy lapka teljes megtervezése, vagyis a fejlesztési szakasztól a tömeggyártás elindításáig tartó munkálatok is egyre több pénzt emésztenek fel. De mennyi is az annyi? A tajvani TechNews.tw készített erről egy cikket, amelynek adatait az IBS piackutató cég riportjára alapozzák. Ez alapján egy 28 nm-es lapka megtervezése anno 53,1 millió dollárt emésztett fel, továbbá egy 16 nm-es 100, egy 10 nm-es 170, míg egy 7 nm-es 300 millió dollárba került. Persze itt meg kell jegyezni, hogy bizonyos munkafolyamatok egy adott gyártástechnológián átmenthetők, vagyis effektíve itt egy adott cégnél az első lapka elkészítése kerülhetett ennyibe, a többit valamivel olcsóbban is meg lehetett oldani, de a költségek állandóan emelkednek a korábbi node-okhoz képest.

A címből pedig már ki lehet következtetni, hogy a helyzet nem javul majd. 5 nm-en már 436 millió dollárral kell számolni, 3 nm-en pedig 650 millió dollárral.

Megjegyzendő, hogy az IBS úgy számolt, hogy a tervezés szempontjából minden rendben fog zajlani, vagyis rögtön az első lapkaverzió tökéletes lesz. A gyakorlatban viszont ez nem így szokott történni, ilyenkor érkezik a chipnek egy újabb, javított változata, ami további extra költséget jelent. És ha ez nem lenne elég, akkor ott vannak a gyártás költségei is, bár ezeket a cégek az adott bérgyártó számára külön szerződésekkel fizetik, így jó előre le van tisztázva, hogy melyik fél mit vállal.

A költségek növekedése már most látszik a piacon. Két alapvető iránnyal lehet kezelni a helyzetet. Az egyik a végfelhasználói árak növelése, míg a másik az okosabb skálázás, vagyis chipletekre támaszkodva a lehető legkevesebb lapkával lefedni a lehető legnagyobb piaci területet. Mindkettőre van példa, és a jövőben is ezek az irányok dominálnak majd.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek: