Ebből lesz valami: BMW, Intel, Mobileye

A hármas szövetség olyan szaktudást, tapasztalatot, tőkét koncentrál, hogy az lenne a meglepetés, ha nem járnának sikerrel.

Igaznak bizonyultak a hét elején felröppent pletykák: a BMW, az Intel és a vezetéssegítő rendszereket fejlesztő Mobileye ma bejelentették, hogy partneri szerződést kötöttek, melynek célja, hogy egy olyan önjáró autót fejlesszenek ki, melyet 2021-től már piacra is dobhatnak.

Hirdetés

A bejelentés szerint az új autót iNEXT-nek fogják hívni, alapja a BMW által jelenleg is gyártott városi elektromos autó, illetve hibrid sportkocsi lesz. De nem csak ennek az autónak a kifejlesztése a cél, hanem azt is közölték, hogy iparági együttműködést kezdeményeznek, melynek célja, hogy egy nyitott platformot hozzanak létre az önjáró autók kialakításához.

A sikerre nagy az esély: a BMW hozza az autógyártási tapasztalatokat és szaktudást, az Intel már jó ideje készít olyan processzorokat, melyek alkalmasak az autókban való felhasználásra is, a Mobileye pedig hardveres és szoftveres termékeivel most is jelen van azon a piacon, ahol vezetéssegítő, félautomata rendszereket alkalmaznak.

Arról is nyilatkoztak a vállalatok, hogy a szakzsargonban „level 3”-ként emlegetett szintet elhagyva – amikor olyan vezetéssegítés működik az autóban, melynél a sofőr gond esetén haladéktalanul átveheti az irányítást – ki akarják alakítani a „level 5” szintet, amikor az autónak semmilyen esetben nincs szüksége emberi beavatkozásra.

Azóta történt

Előzmények