Hirdetés

Bírósági eljárást indított a BKK az elektronikus jegyrendszer ügyében

Az eljárás a meghiúsult elektronikus jegyrendszer egykori kivitelezője, a német Scheidt & Bachmann (S&B) ellen folyik.

A BKK hétfő este az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a két cég között hosszabb ideje fennálló elszámolási vita választottbíróság általi lezárását a társaságok 2014-ben megkötött vállalkozási szerződése teszi lehetővé, amely a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (ICC) Nemzetközi Választottbíróságára bízta a vita megoldását.

Hirdetés

Kiemelték: a bírósági eljárás során érvényesíteni kívánják az S&B-vel szemben azokat a felmerült költségeket és károkat, amelyeket a német cég az elektronikus jegyrendszer projekt (AFC Projekt) megvalósítása kapcsán a BKK-nak okozott.

Felidézték: a fővárosi elektronikus jegyrendszer tervezése és lebonyolítása egy – még az előző városvezetés idején lefolytatott – vizsgálat szerint nem volt megfelelő. A BKK a vállalkozási szerződést 2018 novemberében felmondta, mert a vállalkozó nem adott át egy szerződésben megkövetelt, a BKK érdekeit védő pénzügyi biztosítékot.

Mint kifejtették: az AFC Projektre eredetileg a BKK üzleti tervén kívül 54,5 millió euró Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) hitelkeret, és 5,3 milliárd forint fővárosi forrás állt rendelkezésre. Az elektronikus jegyrendszer egykori kivitelezőjével, az S&B-vel kötött eredeti szerződés értéke a kiépítésre 44,4 millió euró – amely későbbi szerződésmódosításokkal 46 millió euróra nőtt –, üzemeltetésre pedig további 14,7 milliárd forint volt. A projekt meghiúsulása miatt a BKK 2018 és 2019 után 9,238 millió forintot számolt el ráfordításként. A német cég a projekt hét fázisából csupán négyet teljesített, a rendszer soha nem működött – emelték ki.

A perindítással a BKK a 2010-es évekből örökölt problémát kezel – írta a BKK, amely – mint fogalmaztak – „mostantól a kényelmes és a modern kor elvárásainak megfelelő elektronikus jegyrendszer megtervezésére és bevezetésére tud koncentrálni”.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények