Hirdetés

Bill Gates utolsó munkanapján megérkezik a második Digitális Évtized

Hirdetés

Bill Gates, a Microsoft elnöke – aki egyébként azt tervezi, hogy júliustól még kevesebb szerepet vállal a cég irányításában, s inkább alapítványa emberbaráti tevékenységének szenteli idejét – magyar idő szerint ma hajnalban nyitotta meg Las Vegasban a világ legnagyobb szórakoztatóelektronikai kiállítását, a CES (Consumer Electronics Show) 2008-at – s állítása szerint utoljára lépett ezen az eseményen színpadra e szerepkörben, a jövőben Robbie Bach, a Microsoft szórakoztatóipari részlegének elnöke viszi majd a prímet.

Gates beszédének alaphangját az a kijelentés adta meg, hogy egy roppant sikeres évtized után a digitális technika egy következő, nagy reményű, új jellemzőkkel rendelkező időszak előtt áll; úgy látja, a trend mindenki számára világosan látható: a média összes típusa és a szórakoztatás is digitális lesz.

A Microsoft elnöke kevés konkrét jóslatot fejtett ki, de megemlítette például, hogy nagy változásokra lehet számítani, mivel a billentyűzetet és egeret fokozatosan fel fogják váltani az intuitívebb és természetesebb technológiák, s különösen az érintés-, a látás- és beszédinterfészek válnak egyre fontosabbá.

A beszéd döntő része nem tartalmazott különösebb újdonságot, a Microsoft promóciós akciójának tekinthető inkább. Saját vállalatának legfrissebb hírei közül beszélt a Microsoft és az NBC között született megállapodásról, melynek alapján 3600 órányi élő és rögzített anyagot tesznek elérhetővé a pekingi olimpiáról, valamint megemlítette a BT Group és a Microsoft közötti együttműködést, melynek alapján az Xbox konzol a digitális televíziózáshoz is használható lesz set-top-boxként.

Bill Gates videóval is illusztrálta beszédét, s a tudósítások szerint egyhangú sikere volt a nyári váltást előjelző anyagnak, melynek címe: Bill Gates utolsó munkanapja.


Video: Bill Gates Last Day CES Clip

(A fenti videót is tartalmazó teljes beszéd letölthető a Microsoft honlapjáról.)

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények