Ismét betegszabadságon Steve Jobs, az Apple vezére

Steve Jobs (Fotó: Matthew Yohe)
Steve Jobs (Fotó: Matthew Yohe, CC)

Steve Jobs, az Apple alapító-vezérigazgatója ma egy rövid levélben jelentette be, hogy ismét betegszabadságra megy. A dolgozóknak írt e-mail üzenetét a cég kommentár nélkül sajtóközleményként is kiadta.

„A kérésemre az igazgatótanács betegszabadságra küldött, azért, hogy az egészségemre koncentrálhassak. Továbbra is maradok a cég vezérigazgatója, és a fontos stratégiai döntések meghozatalában részt veszek” – írja a levélben Jobs. Az elnök-vezérigazgató távollétében Tim Cook operatív vezérigazgató felel majd az Apple napi működéséért. „Hihetetlenül szeretem az Apple-t, és minél hamarabb szeretnék visszatérni. Addig is: a családom és a magam nevében kérném, hogy tartsátok tiszteletben a magánéletemet” – zárul a levél.

Steve Jobs két évvel ezelőtt egészségügyi problémáira hivatkozva már egyszer visszavonult fél évre. A most 55 éves cégvezetőnél 2004-ben hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak, legutóbbi távolléte alatt májátültetésen esett át. Akkoriban Steve Jobs egészségi állapota folyamatos beszédtéma volt, elsősorban azért, mert a piac szemében ő egyet jelent az Apple-lel.

A befektetők azóta aggódtak a karizmatikus vezető egészsége miatt, amióta látványosan lefogyva lépett színpadra a 2008. júniusi WWDC-n. Morbid véletlen, hogy egy hónappal később a Bloomberg tévedésből, az anyagot karbantartó szerkesztő bakija miatt publikálta Jobs előre megírt nekrológját. Később a cégvezető cáfolta, hogy kiújult volna korábbi betegsége, a nekrológ megjelenését pedig így kommentálta: „A halálomról szóló hírek erősen túloznak.”

Jobs 2009 nyarán vette fel a munkát, és tavaly januárban ismét színpadra lépett, hogy leleplezze cége új termékét, az azóta divatot teremtő iPadet. A vezérigazgató azóta az Apple minden termékbemutatóját maga vezényelte le.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények