Beperelte a Microsoftot a pornófüggő méregkeverő

Beperelte a Microsoftot egy amerikai férfi, akit a hatóságok azzal vádolnak, hogy otthonában vegyi fegyverekben használt mérget állított elő. A maszek méregkeverő azért fordult bírósághoz, mert becsapva érzi magát: noha a házkutatás során lefoglalt számítógépét „feltörhetetlennek és biztonságosnak” hirdették annak idején, az FBI-nak sikerült az azon tárolt adatokat – beleértve a böngésző pornóoldalak gyakori látogatásáról bizonyságot tévő előzménylistáját is – elolvasnia.

A jelenleg előzetesben lévő Michael Alan Crookernél még 2004-ben jártak a szövetségi nyomozóiroda ügynökei, mivel azt gyanították, hogy bombakészítéshez használható eszközök birtokában van. A házkutatás során egy kisebb laboratóriumot és félkész, illetve kész ricint találtak – amely a ricinusbab hatóanyaga, és rendkívül erős, biológiai fegyverekben használt méreg. A razzia során lefoglalták a férfi számítógépét is.

A masinát Crooker 2002-ben vásárolta a Circuit City lánc helyi, a massachusettsi Holyoke városában lévő üzletében. Az esetről beszámoló híradások szerint a Presario PC-n előtelepített Windows XP volt, és járt hozzá az egykori Compaq DriveLock merevlemezvédelmi megoldása is. Crooker ezért teljes biztonságban érezte személyes használatú fájljait a gépen.

Az FBI azonban a Hewlett-Packard segítségével hozzá tudott férni a merevlemez tartalmához. Azon a fegyverekre vonatkozó dokumentumok, családi fotók és orvosi jelentések mellett privát szexvideókat is találtak – melyeken Crooker a barátnőjével volt látható –, és arra is fény derült, hogy a férfi rendszeresen látogatott pornóoldalakat.

A beadvány szerint ez kellemetlen helyzetbe hozta a Crookert, aki állítja: úgy konfigurálta az Internet Explorert, hogy az a böngészési előzményeket ötnaponta végérvényesen törölje, ezeket az adatokat tehát elméletben nem lehetett volna visszanyerni. Ő hitte továbbá, hogy – amint azt a Circuit Citynél állították – a Windows XP, az Internet Explorer és a megvásárolt biztonsági alkalmazások együttese megvédi az adatait az illetéktelen hozzáféréstől.

Crooker a kellemetlenségekért 200 000 dollár kártérítést követel a Microsofttól. Korábban egyébként már próbálkozott a Hewlett-Packardnál is, ám azt a keresetét tavaly májusban formai hiányosságokra hivatkozva elutasították. A mostani beadványban viszont az is szerepel, hogy azóta sikerült megegyeznie mind a HP-vel, mind a Circuit Cityvel.

Azóta történt

Előzmények