Állítólag hackerek szállták meg a belorusz vasút rendszerét

Sem hivatalos, sem szakmai megerősítés nem érkezett még, de egyes szakértők hihetőnek tartják a bejelentést.

Belorusz „hacktivisták” hétfőn több nyilvános fórumon is bejelentették, hogy zsarolóvírussal fertőzték meg az ország vasúti hálózatának informatikai rendszereit, és a feloldásért cserébe követeléseket támasztottak.

A magukat Cyber Partisans néven emlegető csoport az általuk „Peklo” (Pokol) címkével ellátott kampány részeként a támadással azt követeli, hogy Alexandr Lukasenko elnök azonnal állítsa le az – esetlegesen – ukrajnai invázióra készülő orosz csapatok támogatását, illetve 50, többségében egészségügyi ellátásra szoruló politikai fogoly szabadon bocsátását kívánják elérni.

Közleményeik szerint szervereket, adatbázisokat és munkaállomásokat titkosítottak, backupokat semmisítettek meg. Azt is közölték, hogy a céljuk a lassítás és a zavarkeltés, nem pedig katasztrófák előidézése, ezért az automatizálási és a biztonsági rendszerekhez nem nyúltak hozzá.

Egyik vezetőjük kijelentette: „A fő cél Lukasenko rezsimjének megdöntése, a szuverenitás megőrzése és egy demokratikus állam felépítése, amely a jogállamiságot, a független intézményeket és az emberi jogok védelmét biztosítja.”

Azt még nem tudni, hogy mennyire valósak a hacktivisták állításai, de arról érkeztek hírek, hogy a bejelentés időpontjában több belorusz vasúti szolgáltatás, pl. az online jegyvásárlás nem működött. A csoport képviselője szerint a támadás a vasúti teherszállítást is érinti – többek között itt érkeznek az orosz csapatok Belorussziába a jövő hónapra tervezett „hadgyakorlatra”.

Előzmények