Nyerj belépőt a hackerkonferenciára! – Játék

logóA NetAcademia Oktatóközpont immár második alkalommal szervez nagyszabású konferenciát az etikus hackelésről, ezúttal május 7-én. Az Ethical Hacking nevet viselő rendezvényt a szervező mindazoknak ajánlja, akik az információbiztonság megteremtésével és fenntartásával foglalkoznak, vagyis tulajdonképpen minden rendszergazdának és biztonsági szakembernek. A téma fontosságát jelzi a tavalyi konferencia sikere is: ez 400 fős hallgatóságával egyike volt a legnagyobb hazai informatikai eseményeknek 2008-ban.

A konferenciához kapcsolódóan ma egy játékot indítottunk. A rendezvény egyik előadása titkosítás témában készül, címe: Az RSA matematikája, avagy pontosan mitől is működik az, amire a világ titkossága épül? (Mizsányi Attila, NetAcademia). A játék ehhez kapcsolódik, és mesébe ágyazott feladványokból áll, összesen négyből. Ma az első feladványt tettük közzé, holnap következik a második, és így tovább, négy napon át. Azok között, akik meg tudják fejteni a rejtvényt, három konferenciabelépőt sorsolunk ki, egyenként 20 ezer forint plusz áfa értékben.

A játék erre a linkre kattintva érhető el. Hajrá, kódfejtők!

Előzmények