A PPKE és a Lovassy diákjai voltak a legjobbak a BeeSmarter verseny selejtezőjén

Komoly érdeklődés kísérte a Magyar Telekom főtámogatása mellett a Magyar Villamosmérnök- és Informatikus-hallgatók Egyesülete és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Kara által 2013. február 1-3. között megrendezett BeeSmarter Mobil Programozó Csapatverseny elektronikus előfordulóját.

Hirdetés

A háromfős, elsősorban egyetemista és középiskolás csapatok számára kiírt versenyre több mint 30 csapat nevezett, ebből majdnem 20 csapat küldött be értékelhető megoldást Android vagy iOS platformon.

A csapatoknak komplex útvonal-keresési problémát kellett megoldaniuk, amely a következő volt: egy csillagásznak nagyméretű állományokat kellett letölteni az internetről, miközben előadásra sietett. A mobiltelefonjának olyan utat kellett ajánlania, amellyel a lehető leggyorsabban az előadás helyszínére érhetett, miközben minél több adatot le tudott tölteni az úton elhelyezett nagysebességű wifi- és a mobiltelefonos hálózatot közösen használva. A feladat a mobil programozás ismeretein túl mérnöki látásmódot, jelfeldolgozási ismereteket igényelt, így valódi versengésre és ötletelésre adott lehetőséget az egyes csapatoknak.

Az előfordulót a Pázmány Péter Katolikus Egyetem „Root kis<>k” csapata nyerte megelőzve a Budapesti Műszaki Egyetem „Spartans” nevű csapatát. A harmadik helyezett az „Innoid Mobile” BME-s csapat lett. A középiskolás kategóriában a Lovassy László Gimnázium csapata győzött.

A döntőt 2013. március 2-3 között rendezik Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Karán. A döntőbe 30 csapat juthat be, ebből 20 egyetemista és már dolgozó, valamint 10 középiskolás csapatot várnak a szervezők. A döntő még üres helyeire még azok a későn eszmélő csapatok is bejuthatnak, akik 2013. február 17-ig jól megoldják a hétvége feladatait.

A verseny döntőjében a csapatoknak valódi alkalmazásfejlesztést kell elvégezniük a legváltozatosabb témakörökben.

További információk találhatóak a BeeSmarter Mobil Programozó Csapatverseny hivatalos oldalán.

Azóta történt

Előzmények