Az SCO beperelte a Novellt

Hirdetés

A LinuxWorld szakkiállítás megnyitója előtt új frontot nyitott a Linux ellen folytatott harcában az SCO Group: a korábbi Linux-disztribútor pert indított a Novell ellen a Unixszal kapcsolatos jogok birtoklása ügyében. A Salt Lake City-i kerületi bírósághoz beadott kereset egyebek mellett hitelrontással vádolja a Novellt, amely – így a beadvány – "teljes tudatában annak, hogy a Unixszal és a UnixWare-rel kapcsolatos jogok kizárólag az SCO tulajdonában vannak", kampányt indított e szellemi tulajdon védelmének ellehetetlenítésére.

Az SCO nem meghatározott összegű kártérítést követel, valamint azt kéri a bíróságtól, hogy határozatban kötelezze a Novellt a Unixszal kapcsolatos minden jog átadására.

Amint az ismert, az SCO Group tavaly márciusban indított pert az IBM ellen a Unix rendszerekkel kapcsolatos szerződések megszegése miatt. A vádak szerint az IBM számlájára írható, hogy egyes, az SCO tulajdonában lévő unixos megoldások átszivárogtak a Linuxba. Az SCO ezért 3 milliárd dolláros kártérítést követel az IBM-től, illetőleg licencdíjat kíván szedni a Linux-felhasználóktól.

A Novell még a 80-as években vásárolta fel a Unixot az AT&T-től, majd 1995-ben az azzal kapcsolatos jogok egy részét eladta a ma SCO Groupként ismert vállalatnak. Az SCO állítja, hogy a szerződés értelmében a cég birtokába került minden, a Unixszal kapcsolatos szellemi tulajdon, míg a Novell értelmezésében a szerzői jogok és szabadalmak jelentős része nem cserélt gazdát.

Azóta történt