Az Intel egyelőre nem szolgálhatja ki a harmadik legnagyobb szervergyártót

Az Egyesült Államok szerint az Inspur egyike azoknak a cégeknek, amelyiket Kína hadserege birtokol és irányít.

Hirdetés

Társoldalunk – az IT Café – nemrég számolt be arról, hogy a Pentagon egy friss listát adott ki a kínai hadsereggel kapcsolatban álló cégekről. Ezek között megtalálható az Inspur Group is, amely valószínűleg sokaknak nem mond semmit, de valójában a világ harmadik legnagyobb szervergyártójáról van szó, köszönhetően annak, hogy a kínai piac valamivel több mint felét birtokolják.

Az Inspur Group legfőbb beszállítójának az Intel számít, illetve csak számított, ugyanis a friss lista alapján az Egyesült Államok megtiltja a Santa Clara-i óriáscégnek, hogy kiszolgálják a partnerüket. Ezt maga az Inspur is megerősítette a GlobalTimes.cn számára, de állításuk szerint ideiglenes leállásról van szó, ugyanis amint hozzáigazítják a beszállítói láncot az USA új jogszabályaihoz, újra fogják indítani az ellátást.

A kérdés leginkább az, hogy az Intel milyen módon fogja majd megkerülni az Egyesült Államok jogszabályait, hiszen az Inspur túl nagy megrendelő ahhoz, hogy lemondjanak róluk, tehát valamilyen köztes megoldást találniuk kell arra, hogy eljuthassanak hozzájuk a szerverekbe szánt fejlesztéseik és platformjaik. Erre vonatkozóan most még csak találgatni lehet, egyelőre nem szolgálják ki a partnerüket.