Az IBM-é a szerverpiaci elsőség

Az IDC friss szerverpiaci jelentése szerint az idei második negyedévben a kiszolgálók globális forgalma 11,5 milliárd dollárra rúgott, ami 6,9 százalékkal több, mint az egy évvel korábbi adat. A szervereladásokból származó bevétel a piac alsó és felső szegmenségben nőtt: a 25 000 dollárnál olcsóbb ún. mennyiségi szerverek esetében 21 százalékkal, míg az 500 000 dollárnál drágább rendszereknél 6,1 százalékkal. Ugyanakkor a középkategóriás vállalati kiszolgálók – melyek a köztes árkategóriába esnek – 11,7 százalékkal kevesebb bevételt termeltek.

A jelentés szerint árbevétel alapján továbbra is az IBM vezeti a piacot – akárcsak a Gartner néhány napja közzétett tanulmányában. A vállalat – az egy évvel korábbi adatokhoz képest 11,7 százalékkal nagyobb – 3,7 milliárd dolláros forgalmával a piac 32,5 százalékát mondhatja magáénak. A második helyen álló Hewlett-Packard áll a piac 27,1 százalékával rendelkezik. A HP növekedési üteme azonban elmaradt a piacétól: a bevétel csupán 4,6 százalékkal nőtt – 3,1 milliárd dollárra. A Sun Microsystems a dobogó harmadik helyét szerezte meg: 1,4 milliárd dolláros forgalma a piac 12,5 százalékának felel meg, míg a negyedik a Dell 9,1 százalékos részesedéssel. A Sun forgalma mindössze 0,2, míg a Dellé 7,3 százalékkal nőtt egy év alatt.

A darabszám szerinti ranglistát már a HP vezeti, míg a Sun darabszám szerinti forgalma nőtt a legnagyobb mértékben, 33,8 százalékkal.

  • Kapcsolódó cégek:
  • IBM

Azóta történt

Előzmények