Az Eudora is szabad szoftver lesz!


Együtt, egymásért

A Qualcomm és a Mozilla Foundation bejelentette, hogy az Eudora levelezőprogram következő verzióit ugyanarra a platformra építik, mint a nyílt forráskódú Mozilla Thunderbird klienst. Az Eudora jövőbeni változatai szabadon letölthetőek és nyílt forráskódúak lesznek, ugyanakkor megtartják az eddig egyedülálló és gazdag eszköztárukat és egyedi értékeiket. A két cég együttműködési megállapodása a Mozilla nyílt forráskódot preferáló projektjébe illeszkedik, s a közös munkától a szolgáltatások és programok színvonalának további javulását várják.

A Qualcomm sajtónyilatkozata szerint a vállalat már nem ad ki kereskedelmi jellegű terméket, s az új, nyílt forráskódú változat kibocsátását 2007 első felére tervezik. Az eddigi, pénzért értékesített programok ideiglenesen a piacon maradnak, de árukat 19,95 dollárra mérséklik, s hat hónapos támogatást biztosítanak a termékekhez. Az élő, az eddigi programok értékesítéseikor vállalt kötelezettségeit a cég továbbra is teljesíteni fogja.

Steve Dorner, a Qualcomm Eudora-csoportjának technológiai alelnöke annak a reményének adott hangot a megállapodás bejelentése után, hogy ez az új együttműködés visszavezeti majd vállalatát a nyílt forráskódot pártolók nagy családjába, s az eddig talán lefékeződött fejlesztések újra szárnyra kapnak. Frank Hecker, a Mozilla Foundation vezetője is hasonlóan lelkesen értékelte a megállapodást: „Nagy-nagy örömmel köszöntjük az Eudorát és a program használóinak milliós táborát a nyílt forráskód világában. Nagy lehetőség ez a Thunderbird technológiájának gazdagítására, s a két termék előnyös tulajdonságainak egyesítése a levelezőprogramok felhasználóinak magasabb minőségű szolgáltatást fog jelenteni.”

Az új egyezségről és a további tervekről bővebben az Eudora honlapján érhető el információ.

Azóta történt

Előzmények

  • Frissült a Thunderbird is

    Rengeteg hibát és biztonsági rést javít az új kiadás. A frissítés ezúttal is erősen ajánlott.