Az Ericsson idén is díjazza a pedagógusokat

Az Ericsson Magyarország idén immár nyolcadik alkalommal írta ki pályázatát az Ericsson-díjra A matematika és fizika népszerűsítéséért, valamint A matematika és fizika tehetségeinek gondozásáért kategóriákban. A vállalat a díjat 1999-ben alapította azzal a céllal, hogy támogassa és erősítse a magyarországi matematikai és természettudományos alapképzés színvonalát, igényességét. Az elismerésben azok a matematika- és fizikatanárok részesülhetnek, akiknek tanítványai kiemelkedő teljesítményt értek el valamely jelentős tanulmányi versenyen, vagy akik a legtöbbet tették annak érdekében, hogy tanítványaikkal ne csak megismertessék, de meg is szerettessék ezeket a tantárgyakat.

A díjazandókra írásos javaslatot nyújthatnak be szakmai és társadalmi szervezetek, a javasolt tanár tevékenységét ismerő kollégák, tanítványok. Az ajánlásnak tartalmaznia kell a javasolt személy részletes szakmai jellemzését, különös tekintettel azokra a szempontokra, amelyek alapján a díjra érdemesnek tartják.

A pályázatokat a Bolyai János Matematikai Társulat, illetve az Eötvös Loránd Fizikai Társulat címére várják 2006. szeptember 15-ig. Az egyenként 200 ezer forinttal járó díjat hat matematika- és hat fizikatanár veheti majd át.

Azóta történt

  • Ünnepel az Ericsson

    Fél évszázada százegynéhány előfizetővel startolt az első automata mobiltelefon-rendszer Svédországban.

Előzmények

  • Informatikai díjat kapott a Pannon

    A TDWI nemzetközi szakmai szervezet Best Practices díját nyerte el a szolgáltató az előrejelzés és analitika kategóriában.