Hirdetés

Az Apple filmeket és új iPodokat kínál

Hirdetés

Ahogyan azt várni lehetett, a tegnap a San Franciscó-i Yerba Buena Centerben nagy felhajtással megrendezett Apple „Showtime” igazán nagy meglepetéssel nem szolgált, Steve Jobs olyan szolgáltatásokat és termékeket mutatott be, melyekre a szakértők és az amatőrök egyaránt számítottak.

Az Apple a személyi szórakoztatás területének uralmáért folytatott harcban újabb csatát nyert, s tegnap bejelentették, hogy online módon forgalmazni fogják a Walt Disney Company filmjeit. Ezen kívül a teátrális keretek között megrendezett prezentáción Steve Jobs, az Apple vezérigazgatója új típusú iPod mp3-as lejátszókat mutatott be, melyeknek erősebb fényű a képernyőjük, az akkumulátoruk pedig hosszabb ideig bírja feltöltés nélkül.

„Jelenleg több mint 75 film letölthetővé tételén vagyunk túl, s ezek számát folyamatosan növeljük” – nyilatkozta Jobs a sajtótájékoztatón. A filmeket a Disney, a Pixar, a Touchstone és a Miramax stúdiók termékeiből válogatták, ám ez valójában egy céget, a Disneyt jelenti, ahogyan Rob Enderle elemző felhívta rá a figyelmet. Az új filmek – attól a naptól fogva, amikor megjelennek DVD-n – 12,99 dollárért lesznek letölthetőek, ám az ár az első hét után felemelkedhet 14,99 dollárra. Az régebbi, a katalógusban található filmek letöltési díja 9,99 dollár. A filmajánlót már beépítették az iTunes honlapjába.

Steve Jobs ezek után egy „iTV” elnevezésű eszközt mutatott be. Az Apple az iTV-vel próbálja megoldani a lakásban található, eddig elkülönített elektronikai egységek egybekapcsolását, hogy a cég által már régóta megcélzott otthoni, a nappaliban berendezett „szórakoztató központot” meg tudják valósítani. Ezt a készüléket a televízióhoz kell csatlakoztatni, a számítógéppel vezeték nélküli kapcsolat útján kommunikál, így a letöltött képeket, zenéket vagy videókat le lehet játszani a televízión vagy a hifiberendezésen. Az iTV tervezett ára 299 dollár, jelentette be Steve Jobs.


Forrás: www.gizmodo.com


Az új szolgáltatásokkal és az Apple együttműködésével a Disney vezetői is elégedettek: „Ma megtettük a következő lépést. Az embereknek mostantól mind a filmvásárlásra, mind a filmnézésre új lehetőségeik nyíltak. Roppant hálásak vagyunk a sorsnak, hogy az Apple-vel dolgozhatunk együtt” – nyilatkozta Bob Iger, a Disney vezetője.

Steve Jobs ezek után az új iPodot mutatta be, melyet megnövelt teljesítmény és alacsonyabb árak jellemeznek. Az Apple új iPodja 60 százalékkal nagyobb fényerejű képernyővel rendelkezik, akkuja több mint három és fél óráig bírja feltöltés nélkül. A 30 gigabájtos verzió 249 dollárba, a 80 gigabájtos pedig 349 dollárba fog kerülni. A cég szándéka az – kommentálta Jobs az új készülékeket –, hogy mindenki számára elérhetővé tegye az iPodokat.

Bemutattak egy teljesen új, alumíniumból készült szupervékony iPod nano készüléket is, mely több szoftveres újítást is tartalmaz. Ezekből 2, 4 és 8 gigabájtos modellek kerülnek forgalomba, 149, 199 és 249 dolláros áron. Steve Jobs a bemutató során előkapott a zsebéből egy headsetes Shuffle készüléket is, amelyik akkora volt, mint egy postai bélyegző. Ennek az ára 79 dollár. (Az új termékekről további hardveres információkat testvérlapunk, a Prohardver oldalain olvashatnak.)

Az Apple új termékeivel előreláthatólag a karácsonyi bevásárlási szezonban fogja a fogyasztókat letámadni.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények