Hirdetés

Újabb AI-alapú, humanoid robot fejlesztésébe húznak bele

Még 350 millió dollárnyi tőkét szerzett a Tesla riválisa, az Apptronik – és egyre több gyárban lehet ott az AI-alapú, humanoid robotja.

Az Apptronik újabb 350 millió dollárnyi tőkét tudott bevonni, ebben a körben a Google is részt vett, többek között. Az összeget az AI-alapú, humanoid robot gyártásának fokozására fordítják.

A texasi cég alapvetően az Apollo nevű, emberszerű robotra épít, amely tud raktárakban és gyárakban is dolgozni, csomagokat mozgat és egyéb feladatokat végez.

Az Apptronik többek között a Tesla és a Figure AI riválisa, mind AI-alapú, humanoid robotokat akarnak széles körben elérhetővé tenni. Az AI pedig nagy áttöréseket hozhat a robotika és az automatizáció terén is. Musk már októberben arról beszélt, hogy sokat haladtak az Optimusszal, ami sok napi feladatot átvállalhat.

Az Apptronik idén sok helyre elküldené az Apollót, kiterjesztenék annak képességeit, és betörnének vele az egészségügybe, idősgondozásba is. Az Apptronikot a Google DeepMind robotikai csapata is segíti, többek között a Mercedes-Benz és a GXO Logistics is aláírt már velük.

Azóta történt

Előzmények