Természetesen csúcsot döntött az új iPad

Az új iPadből a hétvégén 3 millió darab talált gazdára az Egyesült Államokban és abban a tíz másik országban, ahol péntek óta megvásárolható. Az első hétvége forgalma – mondhatjuk: megszokott módon – újabb rekordot állított fel a táblagép történetében.

„Az új iPad hárommillió eladott példánnyal kasszasiker, ez volt eddig a legerősebb iPad-bevezetésünk. A vásárlók imádják az gép hihetetlen újdonságait, köztük a döbbenetes Retina kijelzőt. Alig várjuk, hogy most pénteken még több fogyasztóhoz eljuttassuk a készüléket” – idézi Philip Schiller marketingért felelős vezérigazgató-helyettes szavait a vállalat önmagasztaló jelzőkben tobzódó sajtóközleménye. A vezető utolsó mondata arra utal, hogy az új iPad modelljei március 23-tól a világ további 25 országában, köztük Magyarországon is elérhetővé válnak.

Az első iPadből annak idején az első nap 300 ezer darab fogyott, és 28 nap kellett az egymillió eladott példány eléréséhez. Az ellátási nehézségekkel debütáló második generáció nyitóforgalmának adatait az Apple nem publikálta, az elemzők becslése akkoriban 400 ezer és 1 millió darab között szórt az első hétvégére. Ezek a számok azonban nem összehasonlíthatók az új iPadnek nevezett harmadik sorozatéival, mivel ez már a premier napján 11 országban forgalomba került, míg a korábbiak eleinte csak az Egyesült Államokban voltak megvásárolhatók. A vállalatnál egyébként a házi csúcsot nem az iPad, hanem az iPhone 4S tartja, melyből a tavaly októberi bemutatót követő hétvégén 4 millió fogyott.

Elemzők a héten rámutattak: a megszokott árakon árult új iPad előállítása drágább, ezért az Apple kevesebbet keres ezeken a modelleken, mint a korábbi generációkon. A készüléket darabjaira szedő IHS iSuppli becslése szerint az LTE-vezérlővel és 32 GB memóriával rendelkező, 729 dollárért árult modell gyártása 364,35 dollárba kerül, szemben a második generáció 335, illetve az első 276 dolláros bekerülési költségével. A drágulás oroszlánrészéért a négyszeres felbontású kijelző és a nagyobb teljesítményű akkumulátor felelős.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények