Megtévesztés miatt fizet bírságot az Apple

A fogyasztók megtévesztése miatt 900 ezer euró bírság megfizetésére kötelezte az Apple helyi leányvállalatait az olasz versenyhivatal. Az Autorità Garante della Concorrenza e del Mercato (AGCM) vizsgálata azt állapította meg, hogy a cég a szavatosság és a jótállás feltételeiről nem adott teljes tájékoztatást, és ezzel a törvényben előírt szavatossági időtartamon belül is a fizetős garanciakiterjesztés, az AppleCare csomag megvásárlására ösztönözte az ügyfeleket.

Az Apple három olasz képviseletének – az Apple Sales Internationalnak, Apple Italia S.r.l.-nek és az Apple Retail Italiának – a kereskedelmi gyakorlatát két pontban kifogásolták. Egyrészt azért, mert a cégek sem a boltokban, sem a webstore-ban nem tájékoztatták teljes körűen a vásárlókat arról, hogy a fogyasztóvédelmi törvény szerint a forgalmazóknak kétéves szavatosságot kell biztosítania a termékekre, ehelyett az egyéves gyártói garanciát hangsúlyozták. Másrészt azért, mert nem volt világos, hogy a jogszabályban garantált kétéves szavatossághoz képest milyen pluszt nyújt a fizetős AppleCare terméktámogatási konstrukció, melynek első éve még az ingyenesen érvényesíthető szavatosság időszakába esik.

Az AGCM határozata szerint ez a gyakorlat azt a hamis látszatot keltette, hogy az egyéves gyártói jótállás lejárta után a vásárlók számára kizárólag a fizetős garanciakiterjesztés marad mint jogérvényesítési opció. Ezért a három leányvállalatra eltérő összegű, összesen 900 ezer eurós bírságot szabtak ki, és arra kötelezték őket, hogy 90 napon belül pótolják a hiányosságokat a tájékoztatókban.

A magyar fogyasztóvédelmi szabályozás a szavatosság tekintetében hasonló az olaszhoz, szintén kétéves elévülési időt biztosít a szavatossági igény benyújtására. Arról ugyanakkor nem tudunk, hogy hazánkban indult volna versenyhivatali vizsgálat az Apple tájékoztatási gyakorlata miatt.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények