Apple: nekünk víziónk van, a Samsung meg tolvaj

Az Apple és a Samsung között folyó, hétfőn megkezdett nagy szabadalmi per a beszámolók szerint eddig még nem hozott különösebb újdonságot: az Apple hangoztatta a lopás vádját, a Samsung pedig újra kijelentette, hogy nem másolták az iPhone megjelenését és funkcióit, szerintük valójában arról van szó, hogy az amerikaiak a maguk sajátos módszerével lépnek fel a dél-koreai versenytárssal szemben. Az Apple összesen 2,5 milliárd dollár kártérítést követel a jogsértések miatt. (Habár az eljárást az Apple indította meg tavaly, a perelés kölcsönös, mivel a Samsung időközben hasonló szabadalombitorlási vádakkal illette ellenfelét.)

Kisebb pengeváltásokra természetesen már sor került a világ okostelefon-gyártásának a felét adó két cég jogászai között a keresetek ismertetésekor is. A Reuters hírügynökség tudósítása szerint Harold McElhinny, az Apple ügyvédje azt állította, hogy a Samsung vállalati termékelemzési dokumentációja bizonyítja, hogy a cég tudatosan és szándékosan döntött az iPhone másolása mellett. Erre a Samsung képviselője, Charles Verhoeven úgy replikázott, hogy hasonló, elemzéseket tartalmazó dokumentumokat minden cég készít: „Ezt úgy hívják, hogy verseny. Ez az, amit mi Amerikában is folytatunk.”

A közönségnek is dolgoztak

A tegnapi tárgyaláson mindkét fél arra törekedett, hogy diáikkal, dokumentumaikkal és videóikkal ne csak az esküdteket és a bírót győzzék meg, hanem a kiemelt médiaérdeklődés folytán szép számmal megjelent újságírókat is, akik egy része már csak kivetítőkön tudta követni a történéseket.

Harold McElhinny az egyik legütősebb érvnek azt szánta, hogy képeken mutatta be a régi Samsung-telefonokat 2006-os felvételeken, majd melléjük helyezte a 2010-es termékek fotóit, és ezek után kijelentette, hogy nem kétséges, miképp változhattak meg ilyen gyökeresen a formatervek.

A Samsung ügyvédje erre felsorolt több, vitatott iPhone-tulajdonságot, így például a minimalista dizájnt, és azt állította, hogy mindezeket már az Apple készülékének megjelenése előtt kitalálták, majd hozzátette: „A Samsung nem valami koppintó, nem valami zöldfülű, aki most érkezett a hathúszassal. Különbséget kell tennünk a kereskedelmi siker és az invenció között.”

Vizionáriusok

A már említett Samsung-dokumentációban olvasható egy mondat, melyet az Apple ügyvédje nyilvánvalóan bombának szánt, ugyanis itt az szerepel, hogy az iPhone hardvere „könnyen másolható”. Erre Verhoeven tárgyszerűen már nem, csak retorikusan tudott visszavágni: azt mondta, hogy a Samsung szóban forgó elemzése pont olyan, amilyeneket az okostelefon-iparban mindenhol készítenek, így az Apple-nél is.

Az álláspontokat megvilágító kezdeti ismertetéseket a Samsung védője azzal a morális érvvel zárta, hogy megbízói alkatrészeket szállítanak az Apple-nek, vagyis üzleti partnerek, és a dél-koreaiakat megdöbbenti, hogy valaki a partnerét pereli. A másik oldalról McElhinny pedig úgy fejezte be, hogy az Apple-nek egyedülálló víziója van, mely szerint a technológia sokkal több, mint puszta funkcionalitás, és „be fog bizonyosodni, hogy az Apple ezt a víziót valóra is váltotta, olyannyira, hogy ma már felidézni is nehéz, hogyan néztek ki a telefonok régebben”.

A per bírája egyébként az a Lucy Koh, aki már két Samsung-termék ideiglenes korlátozását is elrendelte az USA-ban.

Azóta történt

Előzmények