Az Apple néhány éve elkezdődött szárnyalása töretlen, újabb és újabb csúcsokat döntenek több területen is, és ezek közül az egyik legfontosabb – és leginkább kommunikált – jellemző, hogy először a világ legértékesebb technológiai cégévé váltak, majd innen továbblépve a világ legértékesebb vállalkozásává. Ám itt sem álltak meg, a dinamikusan fejlődő, új termékeivel a piacokat meghatározó cég értéke a közelmúltban is tovább nőtt, és a tőzsdén kedden reggel újabb csúcsot döntöttek: a piaci kapitalizáció, vagyis a cég részvények alapján számolt piaci értéke elérte a 600 milliárd dollárt. Azt azért meg kell jegyezni, hogy egyelőre ez csak pünkösdi királyság volt, már napközben visszaestek a részvényárak, e hír írásakor a 632 dolláros részvényenkénti ár már „csak” 590 milliárd dolláros értéket jelent – bár az is igaz, hogy az előrejelzések szerint újabb emelkedés várható, amit nem kis mértékben az Apple-ről szóló sajtóhírek is befolyásolnak.
Hirdetés
Egyelőre a Microsoft a csúcstartó
Habár ez kiemelkedően nagy összeg, de e határérték elérésben nem ők az elsők, akadt már erre példa: a mostanában 255 milliárd dollárra értékelt Microsoft volt az első és azóta egyedüli, akik 1999 decemberének végén 619 milliárd dollárral számolhattak, majd 13 kereskedési napon keresztül 600 milliárd dollár fölött jegyezték a céget – ez azonban a „dotkom-lufi” idején történt. Rajtuk kívül csak a General Electric érte el nagyon rövid időre ezt az álomhatárt 2000 augusztusában. A Microsofttal kapcsolatban azt is érdemes megjegyezni, hogy ha az inflációt is figyelembe vesszük, akkor az Apple-nek még van hová kapaszkodnia, mivel így az akkori 619 milliárd ma 846 milliárdot jelentene.
A részvényárak emelkedését sok tényező okozza, ezek közül a legfontosabbak a tényleges eladási statisztikák, emellett fűtötte az érdeklődést az is, hogy az Apple bejelentette, hogy történetükben először osztalékot fizetnek, illetve hogy részvény-visszavásárlási akciót indítanak. Ennek köszönhető, hogy, szinte példátlan módon, gyakorlatilag egy hónap alatt értek 500 milliárdról 600-ra.
A jövőt illetően a szakértők többsége további növekedést vár, nem tartják átmenetinek az Apple felfelé ívelését. Ezeket a véleményeket támasztja alá, hogy a cég meg nem erősített információk szerint újabb egyezményekkel megtámogatva várhatóan hamarosan egy újabb, eddig nem igazán kihasznált piacot kíván meghódítani: Kínát, ahol nemrég járt Tim Cook, a vállalat vezetője.
Amennyiben a globális növekedés nem esik vissza, illetve a kínai terjeszkedés a cégnél vártaknak megfelelően alakul, akkor talán az Apple lesz a világ első vállalata, melynek piaci értéke elérheti az ezermilliárd, azaz egybillió dollárt.