Hirdetés

Kiverték az Apple-nél a biztosítékot a Microsoft reklámfilmjei

A Microsoft marketingműhelyéből idén márciusban elstartolt reklámkampány új frontot nyitott a két cég hosszú múltra visszatekintő rivalizálásában. Redmond ezúttal a fogyasztók pénztárcáját vette célba: Laptop Hunters (Laptopvadászok) névre keresztelt reklámsorozatában rendre azt mutatja be, miként próbálnak meg a rövidfilmek szereplői egy bizonyos összegből különféle jellemzőkkel bíró, gyakran extrákkal megspékelt laptopot vásárolni maguknak. Mindegyik alkotásban közös, hogy a szereplők tekintete megakad az Apple termékein is, de mivel azok túl drágák, végül egy PC-vel sétálnak ki a boltból.

„Tudják, honnan tudom, hogy működik a kampányunk?” – tette fel a kérdést közönségének Kevin Turner, a Microsoft egyik vezetője New Orleans-i partnerkonferenciájukon. „Onnan, hogy két héttel ezelőtt kaptam egy telefonhívást az Apple jogi osztályáról: »Hékás, szüntessétek be a reklámok sugárzását, csökkentettük az árainkat.«  Valami 100 dollárt csíptek le belőlük, azt hiszem” – emlékezett vissza  a beszélgetésre Turner. A Microsoft a sajtó érdeklődésére később megerősítette, hogy az Apple valóban felvette a kapcsolatot a vállalattal – az Apple viszont nem volt hajlandó nyilatkozni az ügyben.

Hirdetés

Az AdvertisingAge marketinglap megkeresett egy jogászt, aki úgy véli, az Apple-nek lenne jogalapja egy per megindításához, már amennyiben bebizonyosodik, hogy az egyik reklámfilm sugallatával ellentétben, az árcsökkentésnek köszönhetően már ezer dollár alatt is hozzájuthatunk egy MacBook modellhez – hiszen a kampány így pontatlannak és félrevezetőnek is minősülne egyben. A szakember ugyanakkor nem tartja valószínűnek, hogy az Apple a közeljövőben jogi útra terelné az ügyet.

Annyi bizonyos, hogy az ominózus telefonhívás egyáltalán nem ijesztette el Redmondot a kampány folytatásától, a Laptop Hunters így hamarosan minden bizonnyal új epizódokkal jelentkezik.

Azóta történt

Előzmények