Hirdetés

Az Apple más fizetési rendszereket is engedélyez Dél-Koreában

Dél-Korea telekommunikációs hatósága adott hírt az Apple terveiről, amelyekkel a helyi törvények előírásainak tenne eleget a cég.

Dél-Koreában egy ideje törvény kötelezi az Apple-t (és a többi nagy alkalmazásbolt üzemtetőjét), hogy ne kényszerítsék a szoftverfejlesztőket a saját fizetési rendszerük használatára.

A helyi telekommunikációs hatóság tájékoztatása szerint az Apple már benyújtotta a terbeot: engedélyezik az App Store-ban a külsős fizetési rendszereket, hogy eleget tegyenek a törvényben leírtaknak. A KCC korábban kötelezte az Apple-t és a Google-t a tervek beadására, a Google már novemberben benyújtotta azokat.

Az Apple közölte: várják az együttműködést a hatósággal és a fejlesztői közösséggel, hogy előnyös megoldást találjanak a koreai felhasználók számára. Részleteket azonban nem közöltek, azokat majd a hatósággal vitatják meg. A KCC szerint a 30 százalékos „Apple-adónál” kisebb szolgáltatási díjjal lehet majd számolni.

Az ügy kapcsán rögtön megszólalt Tim Sweeney, az Epic Games ügyvezetője is: reméli, hogy az Apple nem olyan hamis módon nyit a fizetési rendszerek terén, mint a Google.

Az Apple nemrég közölte: az App Store 2008-as indulása óta 260 milliárd dollárt fizetett ki a fejlesztők számára, ebből 60 milliárdot tavaly (és a 2021-es ünnepek során rekordösszegeket költöttek el a felhasználók az alkalmazásboltban).

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények