Kódhiba miatt pornóval indult az orosz iTunes

December 4-én az IT café is beszámolt arról, hogy az Apple bővítette az iTunes elérhetőségét, és a több mint ötven új ország között szerepelt a kiemelt piacként kezelt Oroszország.

Hirdetés

Ám az orosz premier egy kínos baki miatt lett nevezetes, ugyanis az iTunes itteni változatában az egyik menüpontban pornóajánlatok, képek fogadták a látogatókat. A hiba csakis itt volt észlelhető, az idegen nyelvű filmek menüjénél, és sem a teszteken, sem az indulásnál nem vették észre.

Az „apró” hiba a feltételezések szerint abból adódott, hogy az oldal kódjának megírója a filmekhez tartozó képek webhelyének egy munkacímet adott meg: xxx.xxx. Ám ezt később elfelejtették a valódi címre kicserélni. A gond az, hogy a „pornódoménre” utaló végződést tartalmazó cím létezik, egy felnőtt tartalmakat kínáló, a .xxx-es címeket összegyűjtő oldal, és így az iTunes ezt az oldalt hívta meg. Az oldal többi része egyébként működött, mindössze a borítóképek voltak helytelenek.

Az ügy mindenesetre roppant kínos az Apple számára, ugyanis a nem elég alapos tesztelésre utal – ahogy az egyik megkérdezett biztonsági szakértő mondta: a mostani eset inkább mulatságos, mint veszélyes, de ennyi erővel egy fertőzött weboldal is bekerülhetett volna az oldal nem elég szigorúan ellenőrzött kódjába, az viszont már akár komoly károkat is okozhatott volna.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények