750 millió fontos pert kapott az Apple az iPhone-lassításért

Még mindig a 2017-es botrány vet árnyékot az Apple-re: az emberek félrevezetésével és az eszközök lassításával vádolják a legutóbbi, brit perben.

Az egyes botrányokból fakadó perek hosszú évekig eltarthatnak, és erre jó példa az is, hogy az Apple-t még mindig támadják a 2017-es, régebbi iPhone-ok lassítása miatt kirobbant ügye miatt.

Az Apple idővel elismerte a helyzetet, és arra hivatkozott, hogy az ellentmondásos lépésre nem a tervezett elavulás miatt került sor, hanem azért, hogy védjék a felhasználókat a véletlenszerű kikapcsolásoktól.

Nagy-Britanniában most azonban újabb pert kapott a nyakába az Apple, amelytől most több mint 750 millió angol fontot követelnek, közel 25 millió érintett felhasználó számára. A vád szerint az Apple közölte előzetesen a lassítás tényét, mert megpróbálta eltitkolni a régi iPhone-akkumulátorok gondjait. Azt is mondják, hogy ahelyett, hogy tisztességes módon ingyenes cserét vagy javítást kínáltak volna, inkább félrevezették az embereket azzal, hogy frissítésnek álcáztak egy eszközt, ami akár 58 százalékkal is lassította a készülékeket.

Most a brit károsultaknak akarnak kompenzációt, és remélik, hogy a többi cég is átértékeli az üzleti modelljét, és tartózkodik az effajta gyakorlatoktól.

Az Apple a lassításos botrány miatt korábban 10 millió eurós és 310 millió dolláros büntetéseket kapott Olaszországban és az USA-ban.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Előzmények