Kirobbanó siker az új iPhone, az Apple-részvények csúcsot döntöttek

Hirdetés

Kiemelkedő érdeklődésről számolt be tegnap az Apple az új okostelefon kapcsán: közleményük szerint az indulás utáni első 24 órában több mint kétmillió készülékre adtak le a fogyasztók előrendelést. Erre érzékenyen reagált a tőzsde is, és a világ legmagasabb piaci kapitalizációjú vállalatának részvényei újabb csúcsot döntöttek: a napot 8,5 dolláros emelkedéssel 699,78 dolláron zárták, de a zárás utáni kereskedésben – először a cég történetében – átlépték a 700 dolláros határt is.

Apple részvény

A vállalat azt is közölte, hogy nem voltak felkészülve ekkora rohamra, így a péntektől kezdődő kiszállítással egyelőre nem jut el mindenkihez az új iPhone, lesznek, akik csak októberben kapják meg a megrendelt készüléket. Habár mindez lehet marketingfogás is – ez az Apple esetében nem lenne meglepő –, jelen esetben valószínűleg ténylegesen ellátási gondokkal küszködhetnek, ugyanis egyrészt problémáik voltak a képernyőgyártással megbízott Sharppal, mely nem kezdte meg időben a tömegtermelést, másrészt pedig a hagyományos kezdeti roham is minden eddiginél nagyobb volt: az iPhone 4-ből az első napon 600 ezer darabot adtak el, az iPhone 4S-ből tavaly októberben egymilliót – vagyis az iPhone 5-nek is nevezett készülék esetében megduplázódott azok száma, akik a lehető leghamarabb akarnak hozzájutni a telefonhoz.

A tervezett ütemezés szerint egyébként az Egyesült Államokban és a nagyobb európai piacokon az Apple szeptember 21-én kezdi meg a terítést, szeptember 28-ától pedig további 22 országban – köztük Magyarországon is – elérhető lesz az okostelefon.

A szakértők az év végéig, az ünnepi szezont is magában foglaló következő néhány hónapban is eladási csúcsot várnak a fentiekre, illetve arra alapozva, hogy az AT&T, a második legnagyobb amerikai szolgáltató is megszellőztette, hogy kirobbanó siker a kétéves hűség esetén a háttértár méretétől függően 200, 300, illetve 400 dollárba kerülő iPhone. Az eddig megszólaló elemzők mind egyetértenek abban, hogy kiugró bevételre tesz szert az év végéig az Apple, egyikük szerint van esély arra, hogy körülbelül 58 millió darabot is eladjanak, és ez nagyjából 36,2 milliárd dolláros árbevételt jelentene. A vállalat bevételeinek körülbelül felét, profitjának kétharmadát megtermelő iPhone egyébként a korábbi modellekkel is igen jól fogy: a legutolsó negyedévben 16,2 milliárd dollárt hozott az Apple konyhájára – ez az összeg harmadával több, mint a Google teljes negyedéves bevétele, és majdnem eléri a Microsoft 18,1 milliárdos háromhavi árbevételét.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények