Nagyon aggasztják az Apple-t és a Google-t az USA big tech elleni tervei

27 százalékkal többet költ lobbizásra Amerikában a Google, de így is nagyon tart (az Apple-lel együtt) attól, amire az USA hatóságai készülnek.

Az Alphabet alá tartozó Google nemrég arról adott jelentést, hogy amerikai lobbitevékenységekre 27 százalékkal többet költött 2021-ben, mint egy évvel korábban: ez 9,6 millió dollárt jelent, bár tény, hogy 2018-ban 20 millió dollárnál is többet költött ilyen célra (később azonban átszervezte a kormánykapcsolati részlegét).

A big tech cégei, így az Amazon, a Meta, a Google és az Apple is egyre nagyobb nyomás alatt vannak azzal kapcsolatban, hogy visszaélnek domináns piaci pozíciójukkal, a riválisokat felvásárolják vagy elássák, és minden területen tisztességtelen piaci gyakorlatokkal élnek, magukat rendszeresen versenyelőnybe hozva. Nem csak az EU-ban, Amerikában is sorozatosan ilyen témákban vádolják ezeket a cégeket.

Európában és az USA-ban sorra állnak elő a törvényhozók a tervezetekkel, amelyek szigorú szabályozások alá vonnák a tech cégeket, sorozatosak a trösztellenes perek, vizsgálatok. A Google nemrég azt kérte egy szövetségi bírótól, hogy ejtse a Texas és más államok által indított trösztellenes ügyek zömét, továbbá az EU-ban a legfelsőbb bíróságnál fellebbezett egy 2,8 milliárd dolláros, trösztellenes bírság ellen.

Tim Cook és Sundar Pichai nagyon aggódnak

Az amerikai szenátus igazságügyi bizottsága a napokban jóváhagyott egy törvénytervezetet, amely megtiltaná a tech óriásoknak, hogy a saját üzletüket részesítsék előnyben a saját oldalaikon – pedig állítólag minden cég vezetője, köztük Tim Cook is nagyon erősen lobbizik az ötlet ellen.

Az eredtileg Amy Klobuchar és Chuck Grassley szenátorok által előterjesztett javaslatot már kiegészítették, így többek között a TikTok és sok más cég is konkrétan szerepel a listán, továbbá azt is megtiltják, hogy adatokat osszanak meg olyan vállalatokkal a cégek, amelyeket az USA kormánya nemzetbiztonsági kockázatnak lát.


[+]

Ted Cruz szenátor egy meghallgatás során elárulta, hogy személyesen beszélt Tim Cookkal, aki jelentős aggodalmát fejezte ki a tervezettel kapcsolatban. Cook szerint állítólag az Apple számára így nehezebb lesz lehetővé tenni a fogyasztóknak, hogy megvédjék a magánszférájukat az online tevékenységeik appok általi követésének letiltásával.

Klobuchar maga is beszélt az Apple és a Google ügyvezetőivel, meghallgatta őket, ugyanakkor az a véleménye, hogy sosem fogják kedveli a terveiket, még úgy sem, hogy jelezte, nyitott a változtatásokra. Azt ugyanakkor leszögezte, olyan törvénnyel nem állnak majd elő, ami nem csinál semmit.

Egy másik tervezetben a törvényhozók megtiltanák a nagy alkalmazásboltoknak, hogy a fejlesztőket a saját fizetési rendszerük használatára kényszerítsék, továbbá tiltanák azon fejlesztők büntetését, akik más áron vagy fizetési rendszerrel, máshol is kínálják az appjaikat. Az nagy kérdés, hogy mit kezdenek az érintettek válaszával, hiszen az Apple egy holland ügy kapcsán már jelezte, megtalálja a módját, hogy figyelje a külső fizetési rendszereken eszközölt vásárlásokat, azok után a jutalékot közvetlenül a fejlesztőktől vonja majd le.

Bár a jogvédők és különféle csoportok támogatják a hatósági törekvéseket, és a big tech, fogyasztók és kis cégek eltorzult erőviszonyainak lenullázását kérik, az iparág hevesen tiltakozik, és a cégek szükségszerűtlen megbüntetésétől tart.

A KKV-k megsegítése is cél

A Fehér Ház egyébként a múlt héten a kis- és közepes cégek (a Sonos és a Yelp nevét említették) vezetőivel egyeztetett a tech szektor versenyproblémáiról, amelyeket a big tech okoz. A találkozón Bruce Reed, Joe Biden elnök kiemelt technológiai tanácsadója is ott volt, több kiemelt személy mellett.

A találkozón a vállalkozók, kereskedők és egyéb üzletek által elszenvedett kihívásokra koncentráltak, annak fényében, hogy sok szektorban néhány óriásplatform dominál. Megvitatták az óriások által szedett díjakat, adókat, továbbá kitértek a big tech online piactereire, amelyeken ugyan külsős forgalmazók árulnak, de a cégek a saját termékeiket is eladják, általában előnyben részesítve azokat.

Biden elnök tavaly írt alá egy elnöki rendeletet, amely nagyobb versenyre ösztönöz, a hatóságokat pedig a versenyellenes viselkedés megtörésére sürgeti.

Azóta történt

Előzmények