Az Apple is, az Amazon is tagad

A történet homályos, de azonnali reakcióra késztette mindazokat, akiket érinthet.

Nagyot szólt ma a Bloomberg Businessweek tudósítása, melyben azt állítják, hogy amerikai nagyvállalatok és kormányzati szervezetek 2015 óta használnak olyan szervereket, melyekbe egy kínai gyártó a gyártási folyamat során egy kémchipet helyezett el, amely akkor aktiválódik, ha üzembe helyezik a szervert. A riport szerint az áldozatok között van az Apple, valamint az Amazon felhőszolgáltatása, az Amazon Web Services (AWS) is, ők is használnak a Super Micro által összerakott gépeket.

Az érintettek, valamint a kínai külügyminisztérium is vitatják a cikk állításait, melyeket meg nem nevezett kormányzati és nagyvállalati források információira alapoznak az újságírók.

Az Apple szerint a Bloomberg munkatársai egyszerűen tévednek, összekevertek és félreértelmeztek egy 2016-os ügyet, amikor az Apple laborjában valóban felfedeztek egy fertőzött drivert a Super Micro szerverén, ám ott sem volt szó szándékos támadásról.

Az Amazon annyit közölt, hogy semmi nyomát nem találták ilyen kémchipnek vagy más gyanús hardvermódosításnak.

A Super Micro nyilatkozata szerint nem volt tudomásuk semmi ilyen célú vizsgálatról, és megkeresést sem kaptak a hatóságoktól.

A kínai külügy hangsúlyozta, hogy kormányuk elkötelezett a kibervédelem támogatását illetően, és remélik, együttműködve az érintettekkel mihamarabb eloszlathatják a gyanút.

Azóta történt

Előzmények