Kinevezték az Antenna Hungária új vezérigazgatóját

Kápolnai András, az Antenna Hungária vezérigazgatója
Kápolnai András

Az Antenna Hungária Zrt. feletti tulajdonosi jogokat és kötelezettségeket a Nemzeti Fejlesztési Miniszter gyakorolja azt követően, hogy a társaság ismét állami tulajdonba került, így Seszták Miklós tárcavezető e jogkörében eljárva 2014. szeptember 10-i hatállyal Kápolnai Andrást nevezi ki az Antenna Hungária Zrt. új vezérigazgatójának.

„Az Antenna Hungária Zrt. az elmúlt időszakban sikeresen átlépett a digitális korszakba, és számos területen élenjáró szerepet tölt be új, innovatív technológiai megoldásaival, ennek megvalósításában kulcsszerepe volt az AH országos infrastruktúrájának és szakembergárdájának is. Meggyőződésem, hogy a magyar állami tulajdonba kerülés stabilitást és további bővülési lehetőségeket hoz az AH-nak, és a cég továbbra is meghatározó szereplője lesz a hazai infokommunikációs szektornak” – nyilatkozta Kápolnai András.

Az 52 éves szakember 2006 óta dolgozik a cégnél. Kápolnai András 2008 novemberétől az AH lakossági és távközlési igazgatója, illetve stratégiai és üzletfejlesztési igazgatója volt. 2007-2008 között lakossági szolgáltatási ágazat-vezető, 2006-2007 között pedig a stratégiai és üzletfejlesztési ágazat akvizíciókért felelős vezető volt a cégnél. Ezt megelőzően 2003-2006 között a Consolidus tanácsadója volt. Pályája során számos nemzetközi cégnél szerzett tapasztalatot, 2000-2002 között az A.T. Kearney senior menedzsere volt, dolgozott Nagy-Britanniában (Andersen Consulting menedzsere Londonban), valamint az Egyesült Államokban is (CNG Services üzletfejlesztési vezetője Pittsburgh-ben; a North Carolina Egyetem munkatársa Chapel Hillben; valamint az Old Dominion Egyetem munkatársa Norfolkban). Diplomái: Műszaki Egyetem, PhD (Old Dominion Egyetem) és MBA (Carnegie-Mellon Egyetem)

Azóta történt

Előzmények