Új internetszolgálató lép be a magyar piacra

Internetszolgáltatással egészítheti ki kínálatát az Antenna Hungária Zrt. (AH) – értesült piaci forrásból a Világgazdaság. Az AH stratégiai tervében megfogalmazott üzletfejlesztési irányok továbbra is napirenden vannak – mondta el a lapnak Tóth András, a társaság kommunikációs igazgatója, aki azonban további konkrétumokat és részleteket nem árult el.

Eddig csak tévé

Az AH saját infrastruktúrája – a DVB-T (Digital Video Broadcasting-Terrestrial, vagyis a digitális földfelszíni televíziós műsorterjesztés) –, ahogyan a műholdas szolgáltatóké általában, nem igazán alkalmas a „visszirányú” jel továbbításra – írja a vg.hu –, ezért a műsorterjesztéssel foglalkozó vállalkozás vélhetően valamely partner vagy partnerek bevonásával fogja az internetszolgáltatást nyújtani. A források szerint az is biztos, hogy nem a most formálódó 450 MHz-es hálózat révén (amelynek kiépítésében egyébként szerepet játszik az AH is) fog internetszolgáltatásba a cég.

Az AH a mikrohullámú technológiára épülő távközlési szolgáltatások mellett alapvetően analóg rádió- és digitális televíziós műsorterjesztéssel foglalkozik. Ez utóbbi keretében ma körülbelül 750 ezer háztartásban használják – elsődlegesen – az ingyenesen elérhető televíziós csatornákat, bár ennél többen is használhatják, például második-harmadik televíziókon vagy a nyaralókban. Mindeközben 112 ezer háztartásban érhetők el a fizetős, MinDig TV Extra programcsomagok.

Verseny

Az AH 2008-ban, 12 évre, vagyis 2020-ig nyerte el a DVB-T szolgáltatás jogát, amelynek keretében jelenleg öt úgynevezett multiplexet működtet. Ezeknek az infrastruktúrája – a digitális átállás keretében, amelyre összesen körülbelül 25 milliárd forintot költött az AH – mára gyakorlatilag teljes egészében kiépült. Ezek közül négy az ország lakosságának 99 százalékát „éri el”, míg az ötödik multiplex 97 százalékos lefedettségű – mondta Tóth.

Egy-egy multiplexen egyenként – a tartalom tömörítésétől függően – 12-13 televíziós csatorna juttatható el normál felbontásban, így jelenleg az AH 58 televíziós műsort sugároz, amelyből kilenc ingyenesen érhető el, legutóbb az M4 Sport csatorna került az ingyenesen fogható portfólióba, HD-minőségben. Az AH-nak van még egy, a digitális rádióműsorok továbbítására alkalmas platformja is (DAB+), ez egy ideje kísérleti fázisban van, mivel egyelőre nincsenek szerződött partnerei a cégnek.

Az AH a nagyközönség számára tehát jelenleg „csak” televíziós műsorokat juttat el, miközben a felhasználók többsége ma már csomagokban vásárol televízió-, telefon- és internetszolgáltatásokat. Ahhoz, hogy a cég a szolgáltatások versenyében helyt tudjon állni, a televíziós tartalom mellett más termékeket is ajánlania kell ügyfeleinek, akiknek egy része (főleg a fizetős MinDig TV Extrát választók) egyre nagyobb számban tartana igényt más szolgáltatásokra is. Az is a portfolió bővítésére ösztönözheti a céget, hogy mindezek mellett más piaci szereplők is hasonló lépésekre készülnek – írja vg.hu.

Azóta történt

Előzmények