Hirdetés

Begyűjtené az amerikai adóhatóság a kriptopénzes ügyletek adatait

Az amerikai adóhatóság vezetője felhatalmazást kért a Kongresszustól, hogy engedélyezzék a kriptopénzes ügyletek adatainak begyűjtését.

Charles Rettig, az amerikai adóhatóság vezetője kijelentette, hogy az amerikai Kongresszusnak törvényes felhatalmazást kell adnia az adóhatóság számára, hogy begyűjtse a kriptopénzes ügyletek adatait – különös tekintettel a 10 ezer dollár fölötti tranzakciók érdeklik az adóhatóságot, amelyekről nincsenek jelentések.

Hirdetés

Rettig szerint kritikus fontosságú, hogy a Kongresszus felhatalmazza az adóhatóságot az adatok begyűjtésére. Azt is elmondta, hogy a kriptopénzek piacai értéke meghaladja a 2 billió dollárt, a kriptotőzsdékből pedig világszerte több mint 8600 működik. Kijelentette azt is, hogy a legtöbb kriptopénz szándékosan úgy lett tervezve, hogy rejtve maradjon a hatóságok szemei elől.

A jelentések szerint a Biden-kormány is úgy döntött, hogy mind adóügyi, mind az illegális használat kapcsán lesújt a kriptopiacra. Ennek oka többek között az, hogy az egyre szaporodó és súlyosbodó zsarolóvírus-támadások során is kriptopénzeket követelnek a hackerek váltságdíjként.

A hatóság tervei szerint a 10 ezer dollár fölötti kriptotranzakciókat kötelező lesz jelenteni az IRS-nek, ugyanúgy, mint a banki átutalásokat. A változtatásokat 2023-mal kezdődően léptetnék életbe.

Rettig elmondta azt is, hogy a kriptopiaci őrületből eredő vagyonszerzéssel kikerülik az adóhatóságot, ez az adórés pedig úgy évente 1000 milliárd dolláros kiesést jelent (ennyit nem fizetnek meg az érintettek éves szinten az IRS-nek).

A hatóság indítványozta továbbá, hogy a készpénzküldésekről ne csak 10 ezer dollár fölött kelljen jelenteni, hanem már 600 dollártól. Állítólag így az adóhatóság jobban el tudná dönteni, hogy kiket ne vizsgáljon, ami fontos lenne, mert a nagy vagyonú emberekre szeretnének koncentrálni – ők ugyanis hajlamosabbak az adókerülésre, tette hozzá Rettig.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények