Hirdetés

Tiltakozik az amerikai repülés az 5G ellen, a telekomcégek nem engednek

Az FAA és az amerikai közlekedési miniszter halasztásra szólította fel az AT&T-t és a Verizont, azok ugyanakkor nem hajlandóak együttműködni.

Az FCC-nek több mint 80 milliárd dollárt fizetett az AT&T és a Verizon tavaly azért, hogy az 5G-t az úgynevezett C-sávos frekvenciákon is bevethessék. A fejlesztéseket minél előbb végrehajtanák, így kínálva gyors mobilnetes elérést.

Az amerikai légiipar és a telekomcégek 5G miatti összetűzésével már többször foglalkoztunk, az ügy azonban nem látszik megoldódni, sőt, tovább bonyolódik. Pénteken Pete Buttigieg amerikai közlekedési miniszter és az FAA levélben szólították fel az AT&T és a Verizon ügyvezetőit, hogy a januári 5-i kereskedelmi startot halasszák el, egyelőre további 2 héttel. Addig értesítenék a reptereket, járatokat, és alternatív megoldásokat keresnének.


[+]

A Bloomberg és a Reuters jelentései szerint azonban az AT&T és a Verizon nem hajlandóak együttműködni. Korábban belementek egy 30 napos halasztásba és a jelerősség csökkentésébe, a mostani felszólításnak nem tesznek eleget. A C-sáv kiépítésével nem várnak tovább, de annyit megígértek, hogy bizonyos repterek környékén 6 hónapig nem telepítik a szolgáltatást. Ennek feltétele, hogy az FAA és a repülőipar nem fokozza a telekomcégek szerint alaptalan panaszokat, és együttműködik velük. Az FCC bízik benne, hogy egyszerre működhet a biztonságos mobilnet és a biztonságos repülés. A Fehér Ház ugyanakkor szintén halasztást kért a telekomcégektől.

A számos nagy amerikai légitársaságot képviselő Airlines for America kereskedelmi csoport egyébként ultimátumot adott: bíróságra megy, ha az FCC tesz valamit a mai nappal bezárólag az 5G közzététele ellen.

Az FAA a telekomcégek együttműködésének hiányára reagálva közölte: mérlegelik az ügyvezetők levelében leírtakat az interferencia kikerüléséről, a következő lépéseiket pedig az amerikai repülésbiztonsági szabványok határozzák majd meg.

A megbeszélések során továbbra sem jutottak előrébb a felek.

Frissítés: miután sorra fordultak különböző csoportok a Fehéz Házhoz, az végül nagyobb nyomást gyakorolt a telekomcégekre, amelyek végül 2 hetes halasztást jelentettek be. Ezalatt minden fél megvizsgálja, hogyan lehet minimalizálni az esetleges interferenciát.

Azóta történt

Előzmények