Amerika fél a kínai PC-ktől

Az amerikai-kínai kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok nemzetbiztonsági következményeit felmérő bizottság (USCC) megvizsgálná az USA külügyminisztériumának a kínai Lenovóval kötött szerződését. A kissé túlbuzgó testület ugyanis attól tart, hogy a 13 millió dollár értékű, 15 000 számítógép vásárlásáról szóló megállapodás lehetőséget adna Pekingnek arra, hogy lehallgatókészülékekkel vagy egyéb kémeszközökkel, netán -szoftverekkel szerelje fel a minisztériumi PC-ket – írja a BBC. Az IBM PC-üzletágát tavaly megszerző Lenovo válaszul közölte, hogy nincs rejtegetnivalója, nyugodt szívvel áll a vizsgálat elébe. Jeff Carlisle, a vállalat kormányzati kapcsolatokért felelős alelnöke csak amiatt aggódik, hogy az eset miatt indokolatlan hátrányba kerülhet a cég az amerikai kormányzati tendereken.

Az ügy pikantériája, hogy a leszállítandó számítógépeket Észak-Karolinában és Mexikóban szerelik össze, és szokatlan módon még az alaplapokat sem Kínában, hanem Tajvanon gyártják. Michael Wessel bizottsági tag szerint azonban a számítógépes hírszerzés lehetősége „óriási”, és az USCC elnöke is úgy véli: teljesen természetes, hogy a nemzetbiztonsági kockázatokat elemző hivatal vizsgálatot kezdeményez egy ilyen szövetségi beszerzés ügyében. A hivatalnokok alighanem meglepődnének, ha megtudnák, hogy nincs olyan PC, amely javarészt nem Kínában gyártott alkatrészekből áll.

A szövetségi kormányzat már nem először juttatta kifejezésre aggodalmát a Lenovo egyesült államokbeli térnyerése miatt. Tavaly januárban, az IBM-ügylet nyilvánosságra kerülését követően az amerikai pénzügyminisztérium külföldi befektetéseket felügyelő bizottsága vizsgálódott annak feltárására, hogy az akvizíció révén kínai kézbe került IBM-létesítményeket ipari kémkedésre is felhasználhatják-e.

Azóta történt

Előzmények