Az AMD elbocsátásokra és fizetéscsökkentésre kényszerült

Az Advanced Micro Devices Inc. (AMD) tegnap jelentette be, hogy újabb elbocsátásokra kényszerül: összesen 1100 munkahelyet szüntetnek meg, vagyis az alkalmazottak 9 százalékát küldik el. Ugyanekkor a megmaradó munkavállalók fizetését is csökkentik 5–20 százalékkal (a fizetéscsökkentés a vezető beosztásúaknál a legmagasabb, az egyszerű munkásoknál pedig a legalacsonyabb mértékű, ezen belül is az észak-amerikai foglalkoztatottak bére lesz kevesebb nagyobb mértékben, a többi régióban mérsékeltebb).

Az új utakat és befektetőket kereső (és találó) cég távlati kilátásai nem rosszak az elemzők szerint, viszont a stratégiai váltás komoly áldozatokkal jár: novemberben is elküldtek 500 embert, így tavaly összesen körülbelül 2000 alkalmazottól váltak meg. Többek között ennek is volt köszönhető, hogy harmadik negyedévüket várakozáson felül teljesítették, ám az év végére jósolt katasztrofális eredményt nem lehetett megúszni. S még mindig kísért a múlt: az ATI 2006-os felvásárlása miatt felvállalt pénzügyi terhek súlyosan nyomják a vezetők vállát.

A bejelentés után az AMD részvényei estek, de nem tragikus mértékben, s a napot már 1,3 százalékos növekedéssel zárták; ám azt, hogy honnan kell felkapaszkodniuk, jelzi az, hogy a jelenleg 2,29 US dollárt érő részvényeket 2006 elején még 40 dollárért lehetett megkapni.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények