Engedély nélkül adott át videókat a rendőrségnek az Amazon egyik cége

Idén eddig 11 alkalommal adott át felvételeket a rendőrségnek a Ring, a felhasználók beleegyezése nélkül.

A Ring az Amazon videocsengős vállalata, a cég tájékoztatása szerint pedig idén eddig 11 alkalommal adtak át felvételeket a rendőrségnek úgy, hogy a felhasználó hozzájárulását ehhez nem kérték.

Hirdetés

Az Amazon azt állítja Edward Markey amerikai szenátor érdeklődésére (a szenátor attól tart, hogy a cégek elkezdenek biometrikus adatokkal dolgozni), hogy a videókat vészhelyzetek kapcsán adták ki. Minden esetben jóhiszeműen cselekedtek, azonnali veszély, lehetséges haláleset vagy súlyos sérülés megelőzése érdekében.

A Ring-felhasználók felvételeinek kikérésére létrehozott szolgáltatásban egyébként a cég szerint 2161 hatósági szervezet vesz részt. A vállalat szerint egyre több hatósági szerv épít a privát megfigyelésre, mindez azonban elszámoltatási krízishez vezet.

Az Amazon és a Ring jelezték, minden esetben betartják a törvényeket – ezek biztosítanak lehetőséget súlyos veszélyek esetén az azonnali cselekvésre.

Azóta történt

Előzmények