Hirdetés

Egy vihar padlóra küldte az Amazon felhőjét

Az USA keleti partján, így Virginia államában is, a pénteken átsöprő nagy erejű vihar most nemcsak a „szokásos” károkat hagyta maga után, hanem jelentős mértékű üzemzavart okozott az Amazon felhőalapú szolgáltatásainál is (Amazon Web Services), így több olyan, sok millió ember által használt szolgáltatás vált átmenetileg elérhetetlenné, mint a Netflix, a Pinterest és az Instagram.

Hirdetés

A történtek nem igazán azért érdekesek, mert a vihar, a viharkárok hálás médiatéma, hanem azért, mert a kiesés nagy tanulságokkal szolgálhat a felhő megbízhatóságát, üzembiztosságát, a cloudban tárolt adatok biztonságos tárolását illetően. Mivel az olyan nagy felhőszolgáltatók, mint az Amazon, nemcsak magánfelhasználók számára biztosítanak szolgáltatásokat, hanem – és üzleti szempontból: főképp – nagy cégek és állami szervezetek mellett kis- és közepes vállalkozásokat is kiszolgálnak, az egyre növekvő igény következtében egy ilyen üzemzavarnak önmagában is jelentős gazdasági hatása is lehet – a dolog másik oldala pedig a felhő sajátosságaiból ered: a szolgáltatónak igen nagy gondot kell arra fordítania, hogy a szervereken tárolt adatok, munkamenetek egy-egy ilyen baleset esetén se sérüljenek, legyen megbízható biztonsági mentés. Az nem kérdés, hogy sok előnye van a felhőnek (a legnagyobb az, hogy sokkal olcsóbb, mint a saját hardverpark fenntartása, és ez főként az induló vállalkozások számára döntő), de a cloud computingról szóló vitákban a szkeptikusok egy súlyos érvet szoktak említeni: erős a függés a szolgáltatótól, vagyis roppant megbízhatónak kell lennie annak a cégnek, aki e piacon jól akar szerepelni.

A mostani üzemzavar konkrét oka fatális volt, ugyanis villámcsapás érte az Amazon észak-virginiai szerverközpontját, és ami még rosszabb: nemcsak az alap energiaellátó rendszer sérült meg, hanem a központ tartalék generátora is. A helyreállítást nehezíti, hogy a pusztító szél gyakorlatilag az egész állam villamosenergia-hálózatát megbénította, azóta is tart helyreállítás.

Ugyanakkor a vihar után arról nem érkezett híradás, hogy a kiemelt ügyfelek közül bárki is kárt jelentett volna. Az Amazon azt közölte, hogy vasárnapra „a leginkább érintett” ügyfeleknél helyreállította a szolgáltatásokat, de még mindig dolgoznak. Ennél többet nem kívántak közölni, de azt megígérték, hogy a következő napokban részletes tájékoztatással szolgálnak. Vagyis részleteket még alig tudni, kérdések viszont bőven vannak. Az egyik legfontosabb, amit a Wired is feltett: miképp lehetséges az, hogy egyetlen adatközpont leállása órákra megbénít egy olyan, milliók által használt szolgáltatást, mint a Netflix?

Júniusban volt már egy „kisebb” problémájuk, de egyként ez volt az Amazon felhőjének második legnagyobb üzemzavara, a legsúlyosabb, a jelek szerint a mostaninál sokkal komolyabb eset tavaly áprilisban történt, amikor egy hibás frissítés végigfutott a hálózatukon, komoly károkat okozva az érintett adatközpontokban.

Azóta történt

Előzmények