Hirdetés

Európába jön az Amazon alkalmazásboltja

Az Amazon szerdán bejelentette, hogy a nyár végétől kezdve alkalmazásterjesztési programjukat kiterjesztik Európára is, és kezdetben az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Németországban, Olaszországban és Spanyolországban lehet majd elérni az alkalmazásokat, később viszont tovább bővítik a listát.

Az Amazon eddig csak az Egyesült Államokban adta meg ezt a lehetőséget, és az online üzlet a cég szerint kiemelkedő sikerrel működik, több tízezer alkalmazás és játék érhető el az Appstore for Androidban. Az átállás után a jelenlegi és az új programokat lokalizáltan is be lehet majd árazni.

A fejlesztők a Amazon Mobile App Distribution Portalon keresztül jelentkezhetnek be az európai piacra is.

A 2011 elején az Angry Birds kizárólagos terjesztésével induló alkalmazásboltban az új szabályoknak köszönhetően a fejlesztők a listaár 70 százalékát kapják meg.

A nagy kérdés azonban az – ahogy ezt több szaklap is felveti –, hogy az online üzlet nemzetközivé tétele mikor hozza magával azt, hogy a cég slágertermékét, a tavaly év vége óta 4,5 millió példányban eladott Kindle Fire-t mikor teszik elérhetővé Európában is, az Appstore elérhetőségével vajon összekötik-e az Egyesült Államokban nemrég 149 dollárra leárazott eszköz nemzetközi piacra lépését is.

Azóta történt

Előzmények