Az Alibaba elindítja a saját Netflixét

A leginkább az e-kereskedelemben betöltött hangsúlyos szerepéről ismert kínai Alibaba Group vasárnap bejelentette, hogy hogy két hónapon belül elindítják videóstreaming szolgáltatásukat Kínában, és céljuk az, hogy a szegmenst „újradefiniálják”, legyűrjék a hazai szolgáltatókat (többek között a Tencentet és a Baidut), illetve elhódítsák a piacot az országba éppen most készülő amerikai Netflix, valamint az HBO elől.

Hirdetés

 

Alibaba Group
[+]

 

A szolgáltatás a TBO (Tmall Boksz Office) nevet kapta, és a kínai, illetve más országokból megvásárolt tartalmak mellett saját produkciókat is készítenek majd. A sajtótájékoztatón közölték, hogy olyan uralkodó vállalat akarnak lenni Kínában, mint a Netflix és az HBO az Egyesült Államokban. A hazai versenytársakkal ellentétben a TBO tartalmainak 90 százaléka fizetős lesz – vagy havi előfizetési díjjal, vagy egyedi rendeléssel elérhető –, a maradék tíz százalék ingyenes.

Azóta történt

Előzmények