Az önálló cselekvésre képes AI-ügynökökben sokan vizionálják a jövőt, és a Synopsys is tervez ezekre építeni. A félvezetők tervezését biztosító szoftvereket készítő cég olyan technológiát mutatott be, amely révén a jövőben nagyrészt számítógépek tervezik majd a jövőben a chipeket.
A cég meglévő szoftverei révén a mérnökök ki tudják találni, hogyan rendezzék el a tranzisztorok tízmilliárdjait és az apró elektromos kapcsolókat. Az utóbbi években a sima chipekről mindenki átállna az AI-szerverrendszerekre, ahol chipek akár ezreiről van szó, és minden évben új megoldások jönnek.
Így egyszerre kell tervezni chipek és alkatrészek ezreivel, a Synopsys szerint a mérnökök lassan lehetetlen feladat elé kerülnek, annyira összetett és nehéz a feladat. Ráadásul azt várják tőlük, hogy időre és olcsón tegyenek csodát.
Az AgentEngineer rövid távon utasításokat adna az emberi mérnöknek, később konkrét feladatokat vesz át a chiptervezésben, idővel azonban az összetett rendszerek tervezését koordinálja majd. Így lényegében a kutatás-fejlesztés helyét az AI veheti át, mert előbbi már nem bírja az őrült iramot, az ilyen csapatokat nem lehet hirtelen megnégyszerezni, utalt rá a cég egyik csoportvezetője.