Adóbevallás az eMagyarország pontokon

Hirdetés

Pénteken Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter, valamint Fejes István, a Magyar Teleház Szövetség (MTSZ) elnöke bejelentette, hogy az MTSZ által működtetett 300 eMagyarország ponton technikai segítséget biztosítsanak az önadózóknak adóbevallásuk elektronikus úton történő elkészítéséhez és benyújtásához. A szaktárca más társadalmi szervezetekkel – köztük a Magyar Agrárkamarával, a Magyarországi Evangélikus Egyházzal és a HM Honvéd Kulturális Szolgáltató Kht.-val – is hasonló megállapodást készített elő. Az adóbevalláshoz segítséget nyújtó mintegy 480 eMagyarország pont listáját március 30-tól a www.emagyarorszag.hu oldalon teszik majd közzé. Az érdeklődők az új szolgáltatást április 3. és május 20. között vehetik igénybe.

Az eMagyarország pontok üzemeltetőinek gyakorlati képzését az APEH biztosítja: megyénként egy-egy adóhivatali szakember tart felkészítést az eMagyarország pontok illetékes munkatársai számára. Az oktatást, valamint az adóbevallások kitöltését az APEH honlapján található nyomtatványkitöltő segédprogram és az ugyanott fellelhető oktatófilm is segíti.

Azóta történt

Előzmények